VIDEÓK
Az FVM egykori szakállamtitkárát csütörtökön hallgatták ki gyanúsítottként és vették őrizetbe jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt.
MTI
2010. november 05., péntek, 12:10
Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) eddigi Élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi elnökhelyettese váltja Lukács László eddigi elnököt a hivatal élén - értesült az MTI.
MTI
2010. június 08., kedd, 10:49
Sürgősen rendet kell tenni a halászat és horgászat jogi szabályozásában, mert az elmúlt harminc évben ötödére csökkent a magyarországi természetes vizek halállománya, a jogszabályok módosítása még az idén elkezdődhet – jelentette ki Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerdán Szolnokon. Közben a horgász és halász szakmai szervezetek üzleti okok miatt aggódnak.
Szóljon hozzá
MTI / hvg.hu
2010. február 17., szerda, 19:39
Az élelmiszerlánc biztonságáért felelős hatóság az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető jogsértők adatait nem szankcióként, hanem közérdekű tájékoztatásként teszi közzé a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján, illetve hivatalos lapjában – közölte Süth Miklós, az FVM szakállamtitkára, országos főállatorvos az MTI megkeresésére.
hvg.hu
2010. január 05., kedd, 17:22
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vizsgálja, került-e Magyarországra a génkezelt lenmagos készítményből, az eredményről később tájékoztatnak - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szerdán.
MTI
2009. szeptember 30., szerda, 11:40
Az állam nem avatkozhat közvetlenül a piaci folyamatokba - mondta Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára annak kapcsán, hogy az Alma Terméktanács szerint az alacsony felvásárlási ár miatt megszűnés fenyegeti az almatermesztést, és a gyümölcstermesztés megsegítésére 3-4 milliárd forint állami támogatásra lenne szükség.
MTI
2009. augusztus 26., szerda, 14:20
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nem sértette meg az alkotmányt - közölte Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője.
MTI
2009. augusztus 24., hétfő, 14:35
Tűzgyújtási tilalom van az országban: tilos tüzet rakni az erdőkben és a szélüktől számított 200 méteren belül, az erdőkben kijelölt tűzrakó-helyeken, valamint a vasutak és közutak mellett. A családi házak kertjeiben azonban el szabad égetni a gazt, az önkormányzat rendeletének megfelelő szabályok betartásával – mondta el Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője.
MTI
2009. április 11., szombat, 08:52
Eddig 425 milliárd forint fejlesztési támogatás odaítéléséről döntött az agrártárca az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 1 200 milliárd forintos keretéből – közölte el Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára. Az elbírált összegből 100-103 milliárd forintot már kiutaltak a gazdáknak.
MTI
2009. február 13., péntek, 15:25