szerző:
hvg.hu

Az élelmiszerlánc biztonságáért felelős hatóság az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető jogsértők adatait nem szankcióként, hanem közérdekű tájékoztatásként teszi közzé a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján, illetve hivatalos lapjában – közölte Süth Miklós, az FVM szakállamtitkára, országos főállatorvos az MTI megkeresésére.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az élelmiszer-biztonság jogszabályi előírásainak megsértése esetén információkat hoz nyilvánosságra, ezt a jogsértési listát nemrégiben kifogásolta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté álláspontja szerint a földművelésügyi miniszternek csak arra van törvényi felhatalmazása, hogy az élelmiszer-biztonság jogszabályi előírásainak megsértése esetén nyilvánosságra hozza a jogsértő személy vagy szervezet nevét, és a jogsértéssel kapcsolatos további információkat. Arra azonban nincs - mutat rá az ombudsman -, hogy már a jogsértés jogerős megállapítását megelőzően bárkit a honlapján található jogsértési listán szerepeltessen.

Az ombudsman vizsgálatára azt követően került sor, hogy egy élelmiszeripari és kereskedelmi társaság azt kifogásolta, hogy jogerős hatósági határozat nélkül került fel az FVM jogsértési listájára, emellett semmilyen tájékoztatást nem kapott arról, milyen módon lehetséges a törlés a listáról. A biztos vizsgálata során tájékoztatást kért a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől, aki azt a választ adta, hogy az Alkotmányból eredő egészségvédelmi, fogyasztóvédelmi feladatának és az uniós szabályozásból következő kötelezettségének megfelelően már pusztán a jogsértés gyanúja esetén is mielőbb tájékoztatnia kell a lakosságot a nem biztonságos, vagy egészségügyi kockázatokat jelentő termékekről.

Süth Miklós közölte: az FVM-ben áttekintették az ombudsman állásfoglalását, és megállapították, hogy az élelmiszerlánc felügyeletével kapcsolatos törvény paragrafusai lehetőséget adnak az ügy olyan kezelésére, ahogyan azt a szaktárcánál teszik. A szakállamtitkár rámutatott: a fogyasztókat tájékoztatni kell az esetleges jogsértésekről azonnal, ez alapvető érdekük és elvárásuk is.

Ezért a minisztérium szakmai és jogi álláspontja továbbra is az, hogy a szóban forgó törvény nem okoz jogi bizonytalanságot Magyarországon. A jogszabály több speciális megfogalmazást és fejezetet is tartalmaz annak érdekében, hogy a lakosság tájékoztatása a biztonságát érintő kérdésekben minél szélesebb körű lehessen. A törvény VIII. fejezetében találhatók azok a paragrafusok, amelyek ezt lehetővé teszik. Süth Miklós példaként említette a 71. paragrafus 4. bekezdését, amely rögzíti, hogy jogsértés esetén az élelmiszerlánc felügyeleti hatóság milyen esetekben köteles a minisztérium honlapján és hivatalos lapjában közzé tenni azoknak a jogsértőknek az adatait, akik szabálytalanságokat követtek el.

A szakállamtitkár jelezte: a tájékoztatáshoz nem szükséges jogerős bírósági ítélet, hatósági határozat, mivel ha erre várnának, a fogyasztók csak hónapokkal, esetleg évekkel később tudhatnák meg, hogy jogsértés áldozatává váltak. Ezért nem moshatók össze a törvény paragrafusai - jegyezte meg.

Az országos főállatorvos közölte azt is, hogy a jogsértők két év elteltével automatikusan lekerülnek a "szégyentábláról". Azok nevét pedig, akikről kiderül, hogy tévesen kerültek a jogsértők közé, azonnal törlik a listáról.

A hatóság a közigazgatási jogkörben elkövetett esetleges károkozásért a hatályos törvények értelmében felelősséget vállal, és kompenzációt ad. Ez utóbbira még nem volt példa, ami az eljáró hatóságok körültekintését jelenti - jegyezte meg Süth Miklós.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kampányt zárt Tarlós: "Itt Budapest öt éve a tét, nem egy tétova ember vágyálmai"

Kampányt zárt Tarlós: "Itt Budapest öt éve a tét, nem egy tétova ember vágyálmai"

Bloomberg: a vereség jelzés a civileket elnyomó, a médiát uraló Orbán számára

Bloomberg: a vereség jelzés a civileket elnyomó, a médiát uraló Orbán számára

A fővárosi kerületi részeredmények egyben - vannak meglepetések

A fővárosi kerületi részeredmények egyben - vannak meglepetések

A 3 és feles metró - Duma Aktuál best of önkormányzati kampány

A 3 és feles metró - Duma Aktuál best of önkormányzati kampány

54 év után sokadszor is újraválasztották a veresegyházi polgármestert

54 év után sokadszor is újraválasztották a veresegyházi polgármestert

Mi tudható a részvételi adatokból kora délután?

Mi tudható a részvételi adatokból kora délután?