Győrfi Pál távozik az Országos Mentőszolgálattól
Sok álmatlan éjszakája volt azóta, hogy júniusban leváltották a szóvivői posztjáról.
Sok álmatlan éjszakája volt azóta, hogy júniusban leváltották a szóvivői posztjáról.
HVG
Több mint húsz év után új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerint Győrfi Pálra is kiterjesztették a „politikai bosszúhadjáratot”, míg Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint indokolt volt a váltás. Mentődolgozókkal beszélgettünk a „rafkós, feltűnésre vágyó” szakemberről, felidézve Győrfi emlékezetes szerepléseit is.
HVG
Az egészségügyi szakember szerint Győrfi feladatköre két csoportra volt osztható: az egyik a balesetekről való „faarcú beszámoló”, a másik pedig annak a „mantrázása”, hogy minden rendben van a mentőszolgálatnál.
HVG
A Panda Consultingot 2021-ben alapította az OMSZ eddigi szóvivője.
HVG
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint viszont indokolt volt a váltás.
HVG
Szűcs Brigitta mentőtiszt fog felelni az Országos Mentőszolgálat kommunikációjáért.
HVG
Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat két nő és két férfi ellen.
HVG
A fiú fejsérülést szenvedett és belső sérülések gyanúja is felmerült, a mentők fájdalom- és vérzéscsillapítás és teljes teströgzítés után szállították a sürgősségi osztályra.
HVG
Felváltva küzdöttek az életéért, amíg ki nem értek a mentők.
HVG
Az OMSZ vezetését átmenetileg Constantinovits Miklós veszi át.
HVG
A tüzet időközben sikerült eloltani, a sebesültek számáról eltérő információkat közöltek a kormány tagjai.
Szokatlan, de hatékony megoldást választott a mentős.
HVG
Száznál is több mentőautó futásteljesítménye nagyobb, mint 600 ezer kilométer – derült ki abból az adatsorból, amit az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) adott ki a HVG közérdekű adatigénylésére. A túlhajtott flotta szervizköltsége is megugrott, aminek Mészáros Lőrinc két érdekeltsége is örülhet.
A gazdájuk füstmérgezés miatt került kórházba.
HVG
A kerékpáros szíve le is állt, a kiérkező mentőknek „hosszas küzdelem és számos életmentő beavatkozás után” sikerült stabilizálniuk az állapotát.
HVG
Összesen három embert szállítottak kórházba.
MTI
Az OMSZ szerint az az utasítás, ami akár a legsúlyosabb eseteknél is maximum 8 perces késlekedést engedne torlódás esetén, és amit a mentődolgozók szövetsége válságtünetként értékelt, csak a legextrémebb helyzetekre vonatkozik, amilyen tavaly nem is volt.
HVG
Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének volt elnöke a Partizánban arról beszélt, a mentősök nem mernek a szakszervezethez fordulni, mert azzal az állásukat kockáztatják.
HVG
Országosan összesen 29 esetben riasztották a mentőket szavazóhelyekre, két embert sikerült újraéleszteniük, de egy somogyi férfit már nem tudtak visszahozni az életbe.
HVG
A férfi egy irodaépületben lett rosszul, de a mentőszolgálat szerint nem lehetett tudni, hogy pontosan hol.
HVG