VIDEÓK
Több mint 50 százalékos adóteherrel és szinte teljesíthetetlen adminisztrációval sújtaná, így pedig akár el is lehetetlenítené a piacon széles körben elterjedt és előszeretettel használt pontgyűjtő akciókat, kártyákat a módosuló adótörvényekben rejlő egyik szabálymódosítási tervezet.
hvg.hu
2011. november 10., csütörtök, 10:34
Az alacsony keresetűeknél többet, a magasabb keresetűeknél kevesebbet hagyna, így összességében 210 milliárddal növelné a jövő évi költségvetési bevételt az a kilenc MSZP-s képviselő által jegyzett javaslat csomag, amelyet a jövő évi adótörvényekhez nyújtottak be, és a parlament honlapján jelent meg.
MTI
2011. október 26., szerda, 18:18
Valószínűleg nem kerülhetik el a helyhatóságok, hogy jelentősen emeljék a helyi építmény- és telekadót, ha az önkormányzati rendszer átalakítása miatt a bevételeik jelentősen szűkülnek. A kormány az adótörvények megváltoztatásával anélkül ágyazott meg ennek, hogy központilag kellene kivetni ingatlanadót. Így az adónemmel kapcsolatos összes politikai és adminisztrációs nyűgöt is lepasszolják a településeknek, akik sokszorosát szedhetnék be annak, mint amit a Bajnai-kormány kivetett.
52 hozzászólás
hvg.hu
2011. október 17., hétfő, 17:35
Vagyonátcsoportosítást próbál meg végrehajtani a kormány a megszorításokkal, de Róna Péter szerint ez Orbán Viktornak nem fog sikerülni. A közgazdász a Klubrádióban elmondta, a Fidesz-kormány adótörvényeiből az látszik, hogy a kormány egy erős felső és felső-középosztályt akar megteremteni.
hvg.hu
2011. szeptember 21., szerda, 18:08
A miniszterelnök a Tények műsorának beszélt több aktuális témáról, köztük az adórendszerről.
FH/Hírszerző
2011. március 30., szerda, 08:11