szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint 50 százalékos adóteherrel és szinte teljesíthetetlen adminisztrációval sújtaná, így pedig akár el is lehetetlenítené a piacon széles körben elterjedt és előszeretettel használt pontgyűjtő akciókat, kártyákat a módosuló adótörvényekben rejlő egyik szabálymódosítási tervezet.

Szalai János, a PMX Consulting Group Magyarország Adótanácsadó Kft. ügyvezető partnere a szabályozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a módosuló jogszabály szerint a jövőben csak azok az üzletpolitikai akciók lehetnek adómentesek, amelyek esetén kizárólag a magánszemély saját nevében történő vásárlásai után jár majd a vásárlónak a kedvezmény.

Azaz, ha nagyon szigorúan értelmezzük a szabályt, akkor az azt is jelenti, hogy a férj, a vásárlása után nem írathatja fel a vásárlás után járó, kedvezményt jelentő pontokat a feleség vagy például a gyermeke nevére szóló pontgyűjtő kártyájára.

„Mivel adómentesség esetében annak kell bizonyítani a mentesség feltételeinek meglétét, akinek az érdekében áll, így a nagy olajtársaságok, bankok, áruházláncok lesznek kötelezve a fentiek biztosítására, ha adómentesen szeretnék kezelni a jövőben is ezen akcióikat” - hívta fel a figyelmet Szalai.

Amennyiben az adómentesség nem bizonyítható vagy az adómentesség feltételei nem is állnak fent, akkor a kedvezmény a magánszemélynél összevonandó jövedelemnek minősül, s így a magánszemély személyi jövedelemadót, a kifizető pedig 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni.

Ráadásul arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy mivel a kifizetőnek ebben az esetben nincs lehetősége az szja-előleget levonni, ezért a magánszemély adatainak a feltüntetésével bevallást is kell tennie a NAV felé a le nem vont szja-összegről, valamint erről adóigazolást is ki kell állítania. Szalai megítélése szerint amennyiben ezen szabályok így kerülnek elfogadásra, az a pontgyűjtő akciók végét jelentheti.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kampánytanácsadójának és rappereknek is kegyelmet adott elnöksége utolsó óráiban Donald Trump

Kampánytanácsadójának és rappereknek is kegyelmet adott elnöksége utolsó óráiban Donald Trump

A Biden pezsgőtől a Harris-tálig

A Biden pezsgőtől a Harris-tálig

Index: Egymillió orosz vakcinát vehet Magyarország

Index: Egymillió orosz vakcinát vehet Magyarország