#fekete sereg


Emberölés kísérletéért vádat emeltek a fekete sereg egy tagja ellen

Egy mátészalkai vállalkozó elleni leszámolására bérelték fel a társaság több tagját. A megbízót, M. Róbertet már régebben elítélték, most S. László, a fekete sereg egyik tagja ellen emeltek vádat. A dohánycsempészeti üzleti érdekeket sértő vállalkozó gyerekei és felesége elbújtak a házban, amikor a sereg tagjai rájuk rontottak. Mivel bűnszervezetben követték el a bűncselekményt, S. Lászlót öttől húsz évig terjedő börtönnel sújthatják.


Nagy balhét csapott a bíróságon a fekete sereg vezetőjének anyja

Ordítozni és káromkodni kezdett a Debreceni Ítélőtáblán a fekete sereg vezetőjének anyja, amikor kihirdették az ítéletet fia ügyében. Magyar Róbert perújítási kérelmének fellebbezését is elutasították, így a Spanyolországból hazahozott bandavezér most már biztosan életfogytig fegyházban marad – írja a Dehir.hu.




Figyelmeztették Vizo papára a Fekete Sereg vezérét

Alaptalannak találta a Fővárosi Törvényszék Magyar Róbert perújítási kérelmét. A Fekete Sereg nevű banda vezetője azt mondta, szerinte csak a Vizoviczkitől állítólagosan kenőpénzt elfogó rendőrök gyártottak koncepciót az ellene folyó eljáráshoz.


Portikról is vallott a "fekete sereg" vezére

Tagadta bűnösségét a fekete sereg néven ismertté vált bűnszervezet ügyének elsőrendű vádlottja, Magyar Róbert, aki a Fővárosi Törvényszék perújítási eljárásában szerdán kezdte meg a vallomástételt.


Nemet mondott a fekete seregnek a Kúria

Elutasította a Kúria a fekete sereg néven elhíresült bűnszervezet ügyében a felülvizsgálati indítványokat, és hatályában fenntartotta a korábbi jogerős ítéletet hétfőn kihirdetett határozatával.


Fekete sereg-ügy a Kúrián: "Nem vagyok ártatlan"

A jogerős ítélet megváltoztatását - enyhítést, felmentést -, illetve az eljárás megismétlését indítványozták a fekete sereg néven elhíresült bűnszervezet tagjainak ügyében eljáró védők a Kúrián csütörtökön.



Most akkor ki nyomta fel a fekete sereg vezetőjét?

Nem a korrupciós ügyben előzetes letartóztatásban lévő rendőri vezetőket panaszolta be korábban a „fekete sereg” vezetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Magyar Róbert az ügyészségen – tudta meg a hvg.hu. A férfi – aki perújítást szeretne elérni – több nyilatkozatában is ezt állította, de a Fővárosi Főügyészség cáfolta lapunknak ezt.





Hazahozták a "fekete sereg" vezérét

Hazahozták Spanyolországból a másfél évig bujkáló, Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélt Magyar Róbertet, és péntek reggel fél hétkor már megkezdte fegyházbüntetésének letöltését - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.



Elrendelték a spanyolok Magyar Róbert kiadatását Magyarországnak

Elrendelte Magyar Róbert kiadatását Magyarországnak az ügyben eljáró elsőfokú spanyol bíróság - olvasható a rendőrség honlapjára péntek este feltett közleményben. Az ORFK kommunikációs szolgálata által kiadott közlemény szerint a férfit a két ország közötti kiadatási eljárás alapján hozhatják Magyarországra.