Nyílt pályázatot hirdetett a kormány tíz kormánymegbízotti tisztség betöltésére
Kilenc megyében és Budapesten még nincs új kormányhivatal-vezető, ezekre a posztokra várják a jelentkezőket.
Kilenc megyében és Budapesten még nincs új kormányhivatal-vezető, ezekre a posztokra várják a jelentkezőket.
HVG
A rendező arra biztatja a többi jelentkezőt, hogy hozzá hasonlóan hozzák nyilvánosságra vezetői koncepciójukat.
HVG
A zárókifizetés igénylésével pedig újabb öt hiánypótlási kör alatt birkóztak meg.
HVG
Martí Zoltán szerint nincs értelme fenntartani a pályázatát, mert úgysem szavazzák meg.
HVG
HVG
MTI
A vagyonvisszaszerzési hivatal négy elnökhelyettesi posztja közül három még betöltetlen, ezekre újra kiírta a pályázatot az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága.
HVG
A település nagyságától függően önerőt is kell vállalni.
Mintegy 50 pályázat érkezett a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz, ahol hamarosan meghallgatják a pályázókat.
Azokra a helyekre lehet pályázni, ahol ideiglenes megoldásként legfeljebb egyéves megbízásról döntöttek a nyáron.
HVG
Saját és helyettesei pályázatait is elérhetővé tenné Unger Anna, hogy biztosítsa az új közvagyonvédelmi hatóságba vetett közbizalmat, miután többen is kifogásolták, hogy éppen őt választották meg a hivatal élére. A magáéval kapcsolatba ígéretet is tett.
HVG
Lezárult a júliusban indult nyilvános pályázat. Az új vezetés feladata lesz helyreállítani az adóhatóságba vetett közbizalmat.
HVG
Gajdos László miniszter szerint a vezetők kiválasztása korábban gyakran ajánlás útján vagy ismeretségi alapon történt, ezért sok kiváló szakember nem tudta megmérettetni magát.
HVG
Szeptember elejétől október végéig nyitott a lehetőség a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére.
MTI
Részleteket közölt a kiválasztásról az Egészségügyi Minisztérium.
HVG
Csak olyan jogi személy kaphat támogatást, amely átláthatónak minősül, ennek a cégnek azonban magántőkealapok a tulajdonosai, így a tényleges tulajdonos személye nem megismerhető.
HVG
A jelentkezési határidő vasárnap zárult, megkezdődik a pályázatok értékelése. A Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Ligeti Miklós is pályázott.
HVG
Zrínyi-napból nem volt hiány Somogy megyében, még ha a rendezvényeknek nincs is semmi nyoma.
HVG
A beadott pályázatokat augusztus végéig bírálják el.
HVG
Augusztus végére derülhet ki, hogy a jelentkezők közül kiknek a neve kerül az Országgyűlés elé.
HVG
Július végéig lehet jelentkezni.
HVG
A tárca tájékoztatása szerint ennek eredményeként a KELLO és az Alföldi Nyomda lemondott a megállapodásban biztosított kizárólagosságról.
HVG