Költségvetés, azbesztügy, végrehajtók, diplomata-útlevelek – itt vannak a kormányhatározatok a soron kívül felülvizsgálandó ügyekről
Paks, a csődeljárások, az egészségügy és Krausz Ferenc alapítványa is ott van a listán.
Paks, a csődeljárások, az egészségügy és Krausz Ferenc alapítványa is ott van a listán.
HVG
Az űrhajós nem tartja politikai állásfoglalásnak, hogy azt írta a választás estéjén: „a demokratikus Magyarország győzött”.
HVG
Az elemző szerint az okozta a Fidesz bukását, hogy nem volt benne korrekciós képesség. A Tiszában van, de ott is látja annak veszélyét, hogy idővel eltűnik.
HVG
Nyilvánosságra hozzák kedden a kormány oldalán a bicskei kegyelmi botrány felülvizsgálatának dokumentumait – jelentette be a miniszterelnök a kabinet hétfői ülése után. Az ügyről készült egy másik dosszié is, amely a köztársasági elnök hivatalában van, ebből Magyar Péter szerint kiderülhetne, hogy milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet Novák Katalin.
HVG
A fideszesek „kiszámolták”: a Tisza-kormány 1213 ígéretet tett a választási kampány alatt, és ezeknek az ígéreteknek a betartása évente hétezer-milliárd forintba kerülne.
HVG
HVG
MTI
A prímás a pályázati kérelmében arról írt, hogy koncertsorozatuk során kiemelt figyelmet fordítanak majd „a cigány szavazókra, az idősekre, valamint a politikailag bizonytalanokra. Ezek a társadalmi csoportok kulcsfontosságúak lehetnek a választási győzelem szempontjából”.
HVG
Aki ilyen okmánnyal utazik, azt nem vizsgálják át a repülőtéren.
HVG
Orbán volt sajtófőnökének volt egy bevált formulája arra, ha nem akart válaszolni érdemben az érkező kritikákra. Most visszakapta ugyanazt.
HVG
Fülöp Botond szerint esélye sincs a Fidesznek a megújulásra.
HVG
Magyar Péter az Ukrajna és Magyarország közötti egyeztetésről beszámolt az Európai Tanács elnökének.
HVG
HVG
MTI
A delegációk először online megbeszélést tartanak.
HVG
A Nobel-díjas tudós levelében az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítását kérte.
HVG
A volt igazságügyi minisztert egy magát kiábrándult fideszesként bemutató férfi szembesítette a választási vereség valódi okaival. A felháborodott közönségből valaki állítólag még a kabátját is elrejtette.
HVG
A Magyar Bírói Egyesület fotói kommentár nélkül is mindent elmondanak a Kossuth téri palota nagyvilági belsőjének problémájáról.
HVG
Pócs János „Zsír akció” című kampányvideója Ruszin-Szendi Romulusz becsületét és emberi méltóságát sértette meg. A fideszes politikus kifizeti a sértettnek megítélt összeget, de előre megmondaná, hogy azt a miniszter hová utalja tovább.
HVG
Folytatódik az üzengetés a Havasi Bertalan szombati menesztése körüli „jogvitában”. Gulyás profilja egyszer már kihátrált a gyenge lábakon álló érvelésből, de miután ezen Magyar Péter triumfált, a volt miniszter újra felvette eredeti álláspontját.
HVG
Bögi Viktória vezeti majd az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti munkáját. A transzparens jogalkotás biztosítását várja tőle Gajdos László.
HVG
Moszkva luxusa nem önmagából épült fel: az orosz főváros kényelmét azok finanszírozták, akik a körgyűrűn túl, az ország elhanyagolt vidékein éltek. Szerkesztett részlet Elena Kostyuchenko I Love Russia című könyvéből.
HVG Könyvek
A miniszterelnök szerint befejezik az előző kormány által indított felújításokat, beruházásokat, azonban nagyon fognak figyelni a túlmunkákra.
HVG
Orbán Viktor volt sajtófőnöke is megjelent a Miniszterelnöki Kabinetiroda bejárásán.
HVG