Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemrég felmentett helyettes államtitkára napok óta szócsatát vív Magyarral.
Orbán volt sajtófőnökének volt egy bevált formulája arra, ha nem akart válaszolni érdemben az érkező kritikákra. Most visszakapta ugyanazt.
„A kormány a reménytelen helyzetben lévő maffiatagok kétségbeesett próbálkozásával nem foglalkozik” – reagált arra kommentben a Telex cikke alatt Magyar Péter, hogy Havasi Bertalan feljelentette.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemrég felmentett helyettes államtitkára napok óta szócsatát vív Magyarral.
A korábbi helyettes államtitkár hivatali visszaélés miatt jelentette fel a miniszterelnököt. Havasi a közleményében azt írja, hogy Magyar „a nyilvánosságban is közvetített minisztériumbejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található”. Az élő videó alapján egyébként nem látszott, hogy kivezették volna.
Havasi azt állítja, hogy az állami vezető igazolványa a felmentéséig valamennyi minisztériumhoz és közintézményhez történő belépésre feljogosította. Havasit a szombati incidens után mentették fel hivatalosan.
A kormányfő egyébként Havasit idézte a kommentben, ő mondta azt két éve Magyarról a híres partizános interjú után. Akkor úgy fogalmazott, hogy „reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik”. Emellett Simicska Lajos és a Momentum megállapításaival kapcsolatban is használta a formulát az egykori sajtófőnök.
Nyitóképünkön: Magyar Péter a Karmelita bejárásán. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt