Orbán Anita az amerikai külügyminiszterrel találkozik kedden
Washingtonban tárgyal a két politikus.
Washingtonban tárgyal a két politikus.
HVG
A plakáton nagy betűkkel állt a szöveg: „Apaföld Szerbia, anyaföld Oroszország.”
HVG
Az ellenzéki vezető többször próbált visszatérni az országba, de minden alkalommal megakadályozták. Machado korábban jelezte, hogy ismét indulna az elnöki tisztségért, ha választást tartanának az országban.
HVG
HVG
MTI
Közel 40 millió forintért vásároltak növényeket a kertbe.
HVG
Az amerikai elnök egy félidős választás előtti kampányeseményen szidalmazta a skandináv országot, és kijelentette, hogy a norvég bevándorlókat nem látják szívesen az Egyesült Államokban.
HVG
Jair Bolsonaro szélsőjobboldali volt államfő legidősebb fia, Flávio elvesztette a brazil elnökválasztást Luiz Inácio Lula da Silva hivatalban lévő brazil államfővel szemben. Flávio Bolsonaro nem ismerte el az eredményt, és a választás megsemmisítését kezdeményezi.
HVG
HVG
MTI
Az amerikai lap értesülése szerint az Egyesült Államok mellett Oroszország és Kína is támogatná az elképzelést, hogy a volt kormányfő legyen a három ország közös jelöltje.
HVG
Győzelmi mámor a szerb fővárosban, miután a Diákok Listája többséget szerzett a választáson az új parlamentben, Alakszandar Vucsics pedig elismerte a vereséget.
HVG
A Szerbiát 2014 óta irányító Alekszandar Vucsics elismerte pártja vereségét az előrehozott parlamenti választáson.
HVG
A Tisza-kormány törvénytervezete a sportszövetségekre is vonatkozik.
HVG
Magas részvétel mellett zajlik a szerbiai választás, ahonnan a megfigyelők azonban számos aggályt jeleztek: szavazatvásárlás gyanúját, megfélemlítéseket is. Vucic kész elfogadni a vereséget is.
HVG
A legolcsóbb belépő 6 ezer forint, a helyszín ismét a lakitelki Lezsák-birodalom lesz.
HVG
A Budapesti Önkormányzatok Szövetségét élesztené újjá nyolc kerületi polgármester, akik nekimennének a főváros-kormány parkolási alkujának is.
MTI
A korrupcióról és Iránról is véleményt mondott az amerikai elnök, miután golfozott egyet.
MTI
A volt miniszterelnök nem akart érdemi válaszokat adni Párizsban az őt megszólító újságírónak, azt kérte inkább, hogy hagyja békén.
HVG
Eltört szemüveg, ordibálás, feszült hangulat. Több újságírót is inzultus ért a Fidesz október 23-i zászlómenetén.
HVG
„Újabb lépéssel kerültünk közelebb a sport és a napi politika különválásához” – írta a sportért felelős államtitkár.
HVG
Szerbia legújabb kori történelmének legfontosabb választását tartják vasárnap: most először van valós esély arra, hogy kiszorul a hatalomból az országot több mint egy évtizede kormányzó Alekszandar Vucsics. Az ottani helyzet sok mindenben emlékeztet az ellenzék győzelmét hozó áprilisi magyarországi választás előtti időszakra, igaz, akad különbség is. Közben komoly veszélye van annak, hogy összecsapások törnek ki Vucsics hívei és az ellenzéket vezető egyetemisták között.
Az ügynökség spanyol nyelvű videót készített azoknak, akik információkkal látnák el őket.
HVG
HVG
MTI
A lap munkatársa Matolcsy György letartóztatásáról és arról kérdezte a volt miniszterelnököt, hogy miért nem volt Magyarországon az 56-os forradalom 70. évfordulóján.
HVG