Meghalt Anthony Head, a Ted Lasso és a Buffy, a vámpírok réme sztárja
Tüdőgyulladás szövődményeibe halt bele a színész.
Tüdőgyulladás szövődményeibe halt bele a színész.
HVG
„A házasság csodálatos szó a kapcsolatunkra. De inkább azt mondanám, hogy ezer szálon összekötő, mélységes mély barátság van köztünk Zolival” – mondta Scherer Péter a HVG Extra Pszichológia magazinban Mucsi Zoltánnal ápolt, évtizedes kapcsolatáról. Az emblematikus színészpáros egyik fele, Pepe 64 éves korában kedden hunyt el.
Az Oscar-jelölt színész már régebben törölte magát a közösségi médiából, de még így is eljut hozzá a zaklatás, ami miatt már azon is elgondolkodott, hogy abbahagyja a színészetet.
HVG
A színész 54 éves volt.
HVG
A hatás nem maradt el, több művész is jelezte, hogy nem tetszettek neki a színész gondolatai.
HVG
Bobby J. Brown-t a felesége próbálta kimenteni, aki szintén súlyos égési sérüléseket szenvedett.
HVG
A színésznő is az volt, 1990-ben jött világra.
HVG
A politikai tartalmakat gyártó színész sosem lenne politikus, nem bírná idegekkel.
HVG
A színész-rendező húsz éven át volt a Pesti Művész Színház társulatának tagja.
HVG
Jackie Chan búcsújában azt írta: „Emlékeimben mindig is kung-fu mester marad.” A filmsztár 77 éves volt.
HVG
A Jóban Rosszban sorozat Tamás atyáját alakító színészt egy ideig sem a színházakból, sem forgatásokra nem hívták eleget, így más munka után nézett, hogy biztosítani tudja családja megélhetését.
HVG
Párhuzamosan futtat egy külső és egy belső utazást A Darvas című előadás Gálffi Lászlóval a főszerepben. Filmként peregnek az események, ám a hangsúly a bűnre és bűnhődésre, az 1956 utáni börtönévekre esik, az ott megélt lelki fordulatra.
Európa egyik legnevesebb színházában társulati tag egyedüli magyarként, és egy világszerte ünnepelt, orosz menekült rendező új filmjében játszik fontos szerepet, Láng Annamária mégis azt mondja, nem szokott büszkeséget érezni. Interjú Mengeléről, biztonságról és napról napra élésről.
A japán származású amerikai színész több mint 150 produkcióban játszott, sok szerepében harcművészeti tudását is kamatoztathatta.
HVG
A sussexi hercegné Brie Larson oldalán tűnik majd fel egy hollywoodi romantikus komédiában.
HVG
A 87 éves színész felesége meghívta magukhoz a hatvanhoz közeli Abigailt, aki nem reagált a megkeresésre.
HVG
Horváth Ákos egy bolti rablásnál sietett az eladók segítségére.
HVG