Ezt az illúziót úgy sikerült egy kísérlet során elérniük, hogy az önkéntes résztvevő szeme láttára megfogták műkarját - eközben pedig úgy értek hozzá csonkjához, hogy a páciens ezt a mozzanatot nem látta. Ez azt az érzetet keltette benne, hogy az inger a műkarból jön, nem pedig a csonkból, a műkar a teste részét alkotja. Ezt az ingerillúziót az is megerősítette, hogy a kísérleti alanyok szerint a stimuláció forrása maga a műkar. Az, hogy a protézist sajátjuknak érezték, fiziológiailag az is megerősítette, hogy izzadni kezdtek, amikor a műkart tűvel megszúrták.
Henrik Ehrsson, az egyik fejlesztő úgy nyilatkozott, olyan műkarokat szeretnének készíteni a jövőben, amelyek érintésérzékenyek és képesek a csonkokat stimulálni. Ha ezzel folyamatosan "be lehet csapni" az agyat, akkor sokkal jobb, a gyakorlatban is használhatóbb műkarokat lehetne gyártani, viselőik pedig meg lennének győződve arról, hogy korábban eltávolított karjuk helyett új, működő, érző, végtagot kaptak - a fejlesztés pedig az alkalmazott neurotudományok esetében előremutatónak ígérkezik.
Maga a kutatás része az uniós Smarthand projektnek, amelynek keretében új típusú, gondolattal működtetett műkart kívánnak létrehozni, amelynek fejlett motoros és szenzorikus képességei vannak.
Sajátjuknak érezhetik műkarjukat az amputáltak
Új szintre léphet a műkarok gyártása egy svéd fejlesztésnek köszönhetően. A Karolinska Intézet és a Lund egyetem kutatói ugyanis megoldották, hogyan tudják az amputáltak agyát "becsapni" úgy, hogy sajátjuknak érezhessenek egy gumiból készült műkart.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül” – élőú
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.