A független képviselő szerint világosan kell látni, hogy nem a gazdasági kényszer, hanem az Orbán-kormány ideológiai választásai azok, amelyek ide juttatták a kormányt és az országot. Hozzátette: a bejelentés azt jelenti, hogy jó eséllyel kórházak, iskolák finanszírozására kevesebb jut majd, és ez a döntés a működőképességüket veszélyezteti.Azt mondta, a TÁRKI előző napi jelentése megmutatta, hova juttatta a magyar társadalmat ez az "embertelen és kegyetlen gazdaságpolitika". Az elmúlt években a leggazdagabb 10 százalék jövedelmi helyzete javult, míg az alsó 10 százaléké romlott, és a szegénység jelentősen nőtt – fogalmazott Scheiring Gábor. Úgy folytatta: az elmúlt három évben Magyarországon az emberek elszegényedtek, és ma a társadalom majdnem fele szegénységben él; utóbbiak közel fele 25 év alatti. Meghaladja a 70 százalékot a szegénység az egykeresős családoknál, az általános iskolai végzettségűeknél, és 90 százalék feletti a roma társadalomban – sorolta. Kérdésre azt mondta, a legfontosabb az lenne, hogy elzárják "a korrupciós csapokat", emellett olyan adórendszerre lenne szükség, aminek eredményeként a keresők 80 százaléka jobban járna.
Varga-csomag: embertelen és kegyetlen spirálról beszélt az Együtt–PM
Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási mozgalom szerint a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése ismét azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány "embertelen és kegyetlen gazdaságpolitikája megszorító spirálba taszította" az országot. Erről Scheiring Gábor, a PM politikusa beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy a kormány összesen 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben, és ha szükséges, felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását is.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.