„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az ócsai szociális családiház-építési program eddig 2,36 milliárd forintba került – tudta meg a Világgazdaság a Belügyminisztériumtól.
A lap keddi számában ismerteti: ez az összeg a nyolcvan ház felépítésének árát, a teljes infrastruktúrát és a közfoglalkoztatottak bérét is magában foglalja. Az elkészült közművezetékeket már az eredetileg tervezett 500 lakásra méretezték.
A nyolcvanból egyelőre húsz házba költözhetnek be a lakók – emlékeztet a lap –, az állami segítségnek ugyanis szigorú feltételei vannak. Az első határidőig, február 15-ig 588 család pályázott, de közülük csak húszat találtak alkalmasnak, ezért is módosították a feltételeket.
A május 10-i határidővel kiírt második pályázaton azok is indulhattak, akiket közmű-, közösköltség-tartozás miatt lakoltattak ki (ha banki jelzálog is volt a lakásukon), és egységesen 25 millió forintban határozták meg az elárverezett ingatlan értékhatárát.
A második körben már csak 23 család jelentkezett, de az első kiírásban sikertelenül kandidálók pályázatait is figyelembe veszik majd. Döntés június 21-ig várható, de – mint a lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériumánál hangsúlyozták – ezzel nem zárul le a projekt, hiszen a rendelet alapján egészen az év végéig jelentkezhetnek a bajba jutott családok.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.