szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Teljesen átírja az adózást a kormány: a régi adótörvényt még idén kidobják, és akár 2016. januárban életbe léphet az adózás új rendje. A koncepció lényegi eleme, hogy jó és rossz adózókra osztják az ügyfeleket, és a jó adózók számos könnyítést kaphatnak. Az adóhatóságot gyorsabb ügyintézésre sarkallnák, és erősítenék az NGM fennhatóságát a NAV fölött. Jelentősen bővítenék azoknak a körét, akiknek online kasszával kell dolgozniuk.

Elkészítette az új adózás alapjait lerakó programot az Államreform Bizottság a Figyelő Online értesülése szerint. Egyebek mellett azt javasolják, hogy 2017-től a NAV töltse ki a munkajövedelmet szerző adózók bevallását, de a lap kommentárja szerint ennél sokkal több van a koncepicóban: az átalakítás nyomán ügyfélbarátabb, szolgáltatóbb adóhatóság jöhet létre.

A hírportál másik írása szerint a régi adótörvényt hatályon kívül helyezik, hogy új alapokra helyezhessék a magyarországi adózást. Az új koncepció még ebben a félévben a kormány elé kerülhet, és az újrakodifikált Adózás rendjéről szóló törvény 2016. januártól életbe is léphet – mondta a lapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A koncepció meghatározó eleme, hogy jó és rossz adózokra osztják az ügyfelek csoportját. Az adóellenőrzés határidejét például a megbízható adósok esetében hat hónapra rövidítenék, míg ma a végtelenségig hosszabbíthatják az ellenőrzéseket.

Kiterjesztené a koncepció a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatóságát a NAV felett. A minisztérium felülvizsgálhatná az adóhatóság belső szabályzatait, rendszeresen beszámoltatná a hatóságot, sőt előzetes véleményt is csatolhatna a határozatokhoz.

Stiller Ákos

Késedelmes utalás esetén a NAV-nak több pénzt kellene visszafizetnie az adózóknak: a jegybanki alapkamat kétszerese helyett a négyszerese lenne a NAV-ot terhelő késedelmi kamat. Ha az adózó fellebbezésének igazat a hatóság, a NAV-nak a fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot kellene az adózó részére megfizetni.

Az online pénztárgépet alkalmazni kötelezett adózók köre új szolgáltatásokkal bővülne: éttermek, fényképészek, fodrászok, magánorvosok, állatorvosok, autószerelők és fitnesztermek is így adóznának.

A jó adósok körébe mintegy 470 ezer vállalkozás tartozik, az ő adózási kötelezettségük csökkenhet, idővel akár az önellenőrzésig is eljuthatnak. A jó adózok közé regisztrálni kellene, ez után az adóhatóság átfogó ellenőrzést tartana a jelentkezőnél, a későbbiekben a feddhetetlen cégek önként vállalnák a folyamatos adóhatósági konrtollt.

A kisebb jó adózók mulasztása esetén csökkentenék a szankciókat: az 50 százalékos küszöb az adóhiány 10-20 százalékra mehet le.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!