szerző:

Simicska Lajos üzlettársa megfellebbezi a cégbíróság döntését, amely Andy Vajnának ítélte a TV2-t, a két korábbi cégvezetőt pedig bepereli - írja a Népszabadság.

A TV2-ért folyó harc még nem ért véget, és a rendes bíróságon is folytatódik, mivel a Simicska Lajos üzlettársaként ismert Fonyó Károly beperelte a tévécsatorna két korábbi tulajdonosát, Simon Zsoltot és Yvonne Dedericket – írja a Népszabadság szerdai száma.

Simon és Dederick volt az, aki a tévécsatornát tavaly ősszel eladta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cégének, miközben Fonyó Károly szerint ő már 2013-ban opciós vételi jogot szerzett a TV2-re, éppen Simontól és Dedericktől.

Fonyó az opciós szerződésre hivatkozva állította azt, hogy a tévécsatornát korábban tulajdonló két cégen, a CCA és a D6D Kft.-n keresztül jogában állt szert tenni a tévécsatornára, és erről szóló kérvényét be is adta a cégbíróságra, ám beadványukat a bíróság öt nappal ezelőtt elutasította. A Népszabadságnak a Fonyó cégét, a Megapolis Zrt.-t képviselő ügyvéd, Óvári Győző azt mondta, hogy fellebbeznek a Fővárosi Ítélőtáblánál a cégbíróság döntése ellen.

Yvonne Dederick
©
Simon Zsolt
©