Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A csomag központi eleme az orosz kőolajexport jelentős részét bonyolító féllegális árnyékflotta működésének ellehetetlenítése.
„Az EU jóváhagyta Oroszország elleni 17. szankciós csomagját, amely közel 200 »árnyékflottás« hajót céloz” – jelentette be az X-en Kaja Kallas. Az uniós biztos szerint „az új intézkedések a hibrid fenyegetésekre és az emberi jogokra is kiterjednek. További szankciók vannak előkészületben Oroszországgal szemben. Minél tovább folytatja Oroszország a háborút, annál keményebb lesz a válaszunk”.
A csomag tanácsi (tagállami miniszteri) szintű jóváhagyása nem meglepetés, már egy héttel korában nyilvánosságra került, hogy a tagállamok megegyezésre jutottak a csomagot illetően.
Az egyik legfontosabb részlet az, hogy az EU az eddiginél közel kétszázzal több orosz hajónak tilthatja meg, hogy európai kikötőkbe menjen, a hajók üzemeltetői számára pedig egyetlen EU-s cég sem nyújthat szolgáltatást. Erre azért van szükség, mert Oroszország az árnyékflottája segítségével kerül ki sok szankciót: a vád szerint régi, gyakran biztosítás nélküli és tisztázatlan tulajdoni hátterű tartályhajókat használ ahhoz, hogy külföldre vigyen nyersolajat és kőolajtermékeket.
Ezenkívül a csomag az eddiginél több jogi lehetőséget ad az EU-nak arra, hogy fellépjen az orosz háború pénzügyi támogatói, a putyinista propaganda, valamint a víz alatti infrastruktúrát pusztító hajók ellen.
A magyar kormány jó ideje elvetendő, sikertelen, „háborús szankciókként” hivatkozik az EU által az Ukrajna elleni agresszióra adott válaszintézkedésekre, ezzel együtt a magyar kormány az összes csomagot megszavazta.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.