A Fővárosi Törvényszék elutasította Takács Péter volt egészségügyi államtitkár Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője ellen indított kártérítési keresetét – közölte a tiszás politikus.
Takács tavaly szeptemberben a személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva tett büntetőfeljelentést, és indított kártérítési pert Kulja 2025. július 31-én közzétett Facebook-bejegyzése miatt.
Kulja a posztjában többek között azt írta: a pandémia idején „több tízmilliárd forintnyi közpénz áramlott Fidesz-közeli cégekhez” lélegeztetőgépek, betegmonitorok és infúziós pumpák beszerzése során. A bejegyzés konkrétan megemlíti, hogy Takács Péter sógora, Kőszegi Gábor Árpád az egyik, az ügyben érintett vállalkozás ügyvezetője volt annak teljes fennállása alatt, továbbá arra is utal, hogy a cég székhelye megegyezett a család korábbi vállalkozásainak címével.
A Fővárosi Törvényszék a kereset elutasítása mellett arra is kötelezte Takács Pétert, hogy 15 napon belül fizessen meg 360 ezer forint + áfa perköltséget Kuljának, illetve 31 500 forint illetéket az államnak.
„A mai döntés fontos visszajelzés arról, hogy a közéleti szereplőknek a közérdekű ügyekről folytatott vitákban joguk van kérdéseket feltenni és az általuk megismert információkat a nyilvánosság elé tárni” – közölte Kulja András csütörtökön.
Az egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter azt közölte, hogy a sógorát alkalmazottként foglalkoztatták a külkeres tapasztalata és széles körű nyelvtudása miatt, a munkaszerződésében rögzített járandóságán kívül más pénzt onnan nem vett fel.
A nyitókép forrása: Facebook / Kulja András