szerző:
Gáti Júlia

Magyar pénzből épült volna Vietnamban - de Szijjártó közbelépett. Most új időszámítás kezdődik.

Már működnie kellene annak az onkológiai kórháznak, amelynek a felépítéséhez a magyar kormány (igaz, nem a mostani) 60 millió eurós segélyhitel folyósítására vállalt kötelezettséget – még 2009-ben. A Mekong deltájában fekvő, 1,2 millió lakosú vietnami város azonban hiába várta a pénzt, amelyhez már 2013. elejétől hozzá kellett volna férnie. A Magyar Export-Import Bank a Nemzetgazdasági Minisztérium jóváhagyására várt, amely azonban sohasem érkezett meg. Pedig az építési és kivitelezési tervek készen álltak, a helyszínnek kijelölt Can Thóban két magyar vállalkozás nyerte meg a városi tanács által kiírt közbeszerzési pályázatot.

©

Az ajánlatkérő 2012 szeptemberében magánjogi szerződést kötött a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. és a Novotrading Medical Kft. alkotta konzorciummal. A kötött felhasználású segélyhitel általános feltételeit az az OECD-megállapodás tartalmazza, amely a fejlődő országok beruházásaihoz adható támogatásról szól. Ennek értelmében a hitel kamatait és a biztosítás költségeit a donor ország az uniós befizetési kötelezettségéből levonhatja, így nem rontja a költségvetés egyensúlyát.

Papíron minden rendben lévőnek látszott: a vállalkozók ugrásra készen álltak, a vietnami pénzügyminisztérium el is küldte Budapestre a szerződéstervezetét, ám az Eximbank aláírása nem került rá. Így a nemzetközi kötelezettségként vállat segélyhitelezés és vele a kórházépítés is kútba esett, hiszen minden erre szabott határidő rég lejárt. Jól értesültek azzal magyarázták a kormányközi megállapodás lesre futtatását, hogy az Orbán-garnitúrának, jelesül Szijjártó Péter külügyekért felelős államtitkárnak sehogy sem tetszett a vietnamiak választása. Arra azonban nem volt idő, hogy más, az államtitkár szívéhez esetleg közelebb álló vállalkozók új, az akkor már az elfogadás küszöbén állónál jobb terveket tegyenek le.

Két héttel ezelőtt azonban új fordulatot vett az ügy. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a külgazdasági és külügyminiszter felelős azért, hogy az Eximbank által folyósítható 60 millió eurós, kötött felhasználású segélyhitelből onkológiai kórház épüljön Can Thó városában. A miniszter folytasson tárgyalásokat a vietnami féllel arról, hogy a keretprogram kialakításáról mielőbb megállapodás köttessen.

A HVG kérdésére, hogy miért nem teljesült az előző megállapodás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztályától a következő válasz érkezett: "Az együttműködés a kivitelezéssel kapcsolatos szakmai módosulások miatt ugyanakkor időközben megtorpant, a projekt megindításához szükséges egyedi hitelszerződés aláírása nem történt meg. A vietnami fél a megállapodás hatályának lejárta előtt levélben jelezte, hogy nem lát esélyt arra, hogy Can Thó város újra tendereztesse a projektet a megállapodás keretei között." A nyertes, de végül hoppon maradt magyar vállalkozó a Novotrading Medical ügyvezetője, Rényi Gábor olvasatában ez annyit tesz, hogy ideje bíróság elé vinni a dolgot, az elmaradt bevételért beperelni a minisztériumot.