Kádár Mózessel példálózott, Gorbacsov 2000-re mindenkinek lakást ígért

A reform egyesek számára szitokszó, mások pedig megváltást várnak tőle. Nemcsak 2007-ben. Az MSZMP nyolcvanas években zajló kongresszusain már óvatosan ígérgettek, a változások igényének árnyéka vetült Kádár-beszédeire. Több millió disznó van az országban, Kádár Mózessel példálózik, Gorbacsov pedig 2000-re mindenkinek lakást ígér. Ígéretek a létező szocializmus utolsó évtizedében.

Lakás

Havanna lakótelep, 1981 © Benkő Imre

Az ezredfordulót nemcsak az informatikusok és a jövendőmondók várhatták izgalommal, a párttitkárok is. – Az elkövetkező 15 évben az életkörülmények javítására irányuló források volumenének megkétszerezését tervezzük, 2000-re minden családnak saját lakást vagy házat biztosítani – Gorbacsov 1986-ban, az Szovjet Kommunista Párt XXVII. Kongresszusán álmodott nagyot, amit az ország erejéhez mért gigászi célnak nevezett. Aztán nem kellett hozzá három év, és már a kiégett villanykörtét is a moszkvai feketepiacon kellett megvenni ahhoz, hogy a munkahelyi izzót a lebukás veszélye nélkül ki lehessen cserélni.

A lakásépítés nálunk is slágertéma volt. 1985-ben a fiatalok lakáshoz jutásának megkönnyítését tűzték ki célul, többek között kedvezőbb hitelkonstrukciók biztosításával. A második 15 éves lakásépítési program teljesítése mellett az is megfogalmazódott, hogy a lakáscserék (mindenki családméretnek megfelelő otthonra leljen) gyorsan és könnyedén bonyolíthatók legyenek. „1968 tájékán évi 40 ezer lakás építése volt tervben, ami később közel 100 ezerre ment fel, de a hetvenes évek elején már a magánépítkezéseket is »elegánsan« beleszámolták a tervadatokba, s csak így teljesülhettek a kitűzött célok”– tisztázza a teljesítés körülményeit Soós Károly Attila közgazdász, aki akkoriban gazdaságkutatóként dolgozott az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetében.

Ezt igazolja az 1985-ös kongresszusra összeállított előzetes jelentés is: az állami beruházások volumene évről-évre csökkent, 1984-ben már 19 százalékkal elmaradt az 1980-astól, a lakossági beruházások viszont növekedtek, ezek döntő hányada lakásépítés volt.

Kádár: Ha kevés a hús, a vevő köszön, ha a sok a hús, a hentes köszön © Bánkuti András

Számítástechnika

– Az elektronika fejlesztése és elterjesztése, számítógépesítés, automatizálás, robottechnika fejlesztése – irányozták elő 1985-ben. „Persze a számítógép-park bővítése is sajátos módon történt. Rendelkezésre álltak a kiváló Videoton-termékek, amelyekkel senki sem akart dolgozni, az állami cégek is inkább magánimport segítségével »védekeztek«. Akinek volt valutája, az kis cégen keresztül, dupla árfolyamon válthatta be, és az ezekből az összegekből behozott számítógépeket vették meg a vállalatok is” – mesél Soós Károly Attila a mostohán kezelt hazai márkáról és a termelés abszurditásáról. A NATO-tagállamok COCOM-listáján szereplő korszerű informatikai cikkek legális úton egyébként is elérhetetlenek voltak a magyar vállalatok számára, jöhetett hát a kerülőút, sokszor állambiztonsági segedelemmel.

Termékszerkezet és vállalkozói szabadság

1984 végén hódított az önkizsákmányolás kádári változata, a második gazdaság. Több mint 17 ezer vgmk működött (vállalati gazdasági munkaközösség) csaknem 200 ezer taggal, a magánsz

Kádár-beszéd, 1980, az MSZMP XII. kongresszusa

„Csak azzal vigasztalódhatom, hogy a bibliai legenda szerint Mózes már évezredekkel ezelőtt átvette a tízparancsolatot – talán ez volt az első „párthatározat” –, de a végrehajtása még mindig csak folyamatban van.”

emélyek 7300 gazdasági munkaközösséget alapítottak, 39 ezer ember dolgozott ilyenben. A kisiparosok száma 1984 végén 139 ezer, ők főként szolgáltató tevékenységet végeztek. A nyolcvanas, de leginkább a nyolcvanötös MSZMP-kongresszuson hangzik el hangsúlyosan, hogy a keresletet a kínálathoz kell igazítani, a vállalatok önállóságát és felelősségét növelni kell. Emellett a vállalkozói magatartás fejlődését is kívánatosnak tartották. „1982-ben kezdődött a liberalizálódás. Előtte azonban volt még egy meggymag-sztorink is” – idézi fel a Soós Károly Attila. Az érett kádárizmu egyik utolsó gazdasági koncepciós perhez az szolgáltatott apropót, hogy valaki fillérekért felvásárolta konzervgyárak által szemétnek tartott meggymagot, csemetéket nevelt belőle, majd eladta, az ügylet végén pedig börtönbe került. A nyolcvanas évek elejétől azonban a leleményesek és szorgalmasak mozgástere általában nagyobb lett.

A termékszerkezet átalakítása is kívánatos lett volna, de érdemi változás nem történt. „A magyar autóipar leginkább Ikarus buszok gyártásából állt, amit a Szovjetunió felvásárolt. Évente több ezer teljesen egyforma buszt gyártottunk, ezt ki más vette volna meg tőlünk?”– teszi fel a költői kérdést Soós, aki a Nyugatra szintén eladhatatlan ruházati termékeket és élelmiszergyártásban használatos gépek nagy számát és magas árát szintén borzadállyal emlegeti. „Már a 1976-80-as tervből is látszott, hogy nagy baj van, és megkezdődött a vergődés, ami kilencvenig eltartott” – sommáz.

„Kádár egyensúlyozott, a szovjetek hetvenes években »kért« megszorításaitól csak a mezőgazdaságot tudta némiképp megvédeni, a hetvenes években ötmillió sertésünk volt, boldog időszak volt” – meséli nevetve Nyers Rezső, a ’68-as reform atyamestere, aki a pártvezetésből való 1974-es eltávolítása után akkoriban éppen parkolópályán, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatójaként várta a fordulatot. Az ötmillióból egyébként a nyolcvanas évek közepére kilencmillió lett.

„Én nem értettem egyet azokkal, akik azt mondták folyamatosan, hogy a reformokból semmi sem valósult meg. Mindig volt egy kevés, ami megmaradt” – mondja Nyers Rezső. „A Szovjetunióval történő  kereskedelmünkre (olajért gabonát adtunk) nem igaz az, hogy kizsákmányoltak minket, mi is épp annyira kizsákmányoltuk őket” – magyarázza Nyers. Azt azonban ő is elismeri, hogy fontos lett volna a hetvenes években lefékezett reformokat legkésőbb 1985-ben újraindítani. „1984-es kínai utam előtt Németh Miklós azt mondta, hogy megvizsgálják a gazdasági reformok folytatásának lehetőségét, mire hazajöttem, már ismét nem volt napirenden” – meséli az egykori politikus. „Az a baj a reformokkal, hogy csak akkor kezdenek bele, amikor már baj van” – magyarázza Soós Károly Attila, hozzátéve, hogy olyan szocialista típusú rendszer volt, amelynek alapjaiban kellett megváltoznia, a kis lazítások semmire sem voltak elegek. A párt okosodott, de a változásokhoz tőke is kellett volna – érvel Nyers. Elmondása szerint az „elmék szárnyaltak”, de némi hitel és a szerény külföldi tőkebeáramlás nem volt elég a komolyabb változásokhoz.