Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Megy a hörgés, hogy a kormányzati negyed miatt esetleg nem fogad majd vonatokat a Nyugati. Pedig az ötlet már jó hetvenéves. Mint ahogy az is, hogy a mai helyén a Délire sincs szükség. Egy európai formátumú építész, Vágó József komolyan hitt az igazában. Hazája azonban nem, és attól is megfosztották, hogy tervezhessen, így a telefonkönyvben ez állt a neve mellett: „magánzó, a genfi népszövetségi palota tervezője”. Holnap ünnepeljük Pest, Buda és Óbuda egyesülését.
A Bazilikától a Rákóczi útig. A magánzó víziója |
A harmincas években Vágó figyelme a házépítészetről mindinkább a várostervezés felé irányult. Először a gyakorlati problémák izgatták – hogyan lehet egy hatvan évvel ezelőtt elgondolt városszerkezetet modernizálni –; tulajdonképpen saját szakállára vágott bele Budapest „művészi rekonstrukciós” tervezésébe. A negyvenes években már inkább az elmélet, az ideális város izgatta, amely az új barbarizmus, a második világháború utáni világ élhetőbbé tételét szolgálta volna: a Jövő Városának koncepciója volt az utolsó nagy munkája az akkor már Franciaországban élő Vágónak.
Budapesttel kapcsolatos terveit 1936-ban könyvben is megjelentette Budapest művészi újjáépítése címen. E könyv tartalmazza bravúros 45 tablóját, amelyeket ő maga festett. Pierre Vagótól lehet tudni, hogy apja egyetlen nap alatt festett meg egy hatalmas akvarellt. Ha nem lenne ez a könyv, ma nem idézhetnénk fel vízióit, mert Pierre apja halála után a párizsi nagykövetséget bízta meg, hogy a műveket hazaszállítsák, de a képek örökre eltűntek a Rajk-per időszakának zavaros viszonyai közepette.
Vágó bátor építész volt, nem tisztelt semmit sem csak azért, mert régi. László bátyjával már 1907-ben botrányt kavartak, amikor Hauszmann Alajos kioszkját áttervezték és Nemzeti Szalonná alakították. Nem nyúltak bársonyos kézzel az eredeti tervekhez, hiszen a régi főhomlokzatból az új kiállítóhely oldalfala lett. A korabeli konzervatív sajtó őrjöngött, nevezték az új épületet „cigánycsászár palotájának” meg „öreganyám búbos kemencéjének”. A húszas években írta Vágó: „Mindig felbukkan egy-egy Tabu. Az öregek minden kis követ visszasírnak. Ami bizonyos idő óta áll, az már nekik »műemlék«.”
„Vágónak mint építésznek nem voltak tanítványai, követői” – véli Gábor Eszter művészettörténész. Ezzel együtt olyan minőséget képviselt a szakmájában, ami csak ritkán adatik meg: képes volt a hétköznapi emberek fejével is gondolkodni, és praktikus válaszokat adni kérdéseikre. „Városrekonstrukciós tervei mégsem hagytak nyomot még az építészeti közéletben sem. Jellemző, hogy R. Pán József A tervező álma. Egy romváros újjászületése című, 1945-ben kiadott könyvében meg sem említi Vágó terveit” – mondta a hvg.hu-nak Prakfalvi Endre, a Magyar Építészeti Múzeum kutatója.
Az alábbiakban Vágó József Budapest átformálásával kapcsolatos, többnyire ma is időszerű víziói közül szemezgetünk.
Kinyomtatom
Elküldöm
