A tehergépkocsi fülkéje összezúzódott. Tűzoltók emelték ki az akkor még életben lévő férfit - mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Disztl János őrnagy hozzátette: a férfi azonban rövid időn belül meghalt.
Halálos autóbaleset Bács-Kiskun megyében
A helyszínen életét vesztette egy 30 év körüli férfi, aki tehergépkocsijával lesodródott az útról és egy fának ütközött Jánoshalma és Csávoly között csütörtökön - közölte a katasztrófavédelem.
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Vadai Ágnes tanácsokat ad Óbudán, Gréczy Zsolt kvízesteket tart – nem hagyták az út szélén a parlamentből kieső ellenzéki képviselőket
Ezért tudunk krízisben alvás és pihenés nélkül is tovább működni
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.