A három lovas postakocsi igazi múltidéző, a zöld színű járművek az 1848-as forradalom előtti kocsikra hasonlítanak, csak a színük nem fekete. A postakocsijárat kilenc bükki település között közlekedik majd, az országban egyedülálló kezdeményezés célja az "öko" közlekedési eszközök támogatása, a hozzátartozó infrastruktúra, - például postakocsi-állomás, erdei iskola, piactér, melegedők - kiépítése, illetve ezáltal a turizmus és a borkultúra fejlesztése.
A hatfős kocsik egyelőre próbajáratok, a kétfogatú járművekkel tesztelik az utat és azt a lovak pihentetésének és cseréjének helyszíneit - mondta Nagy Márk projektgazda. Arról is beszámolt, hogy már korábban gondolkodtak egy turistacsalogató kezdeményezésen, nem motorizált szállítási eszközt akartak, így jött a postakocsi szolgálat ötlete.
Egy jármű hét és félmillió forintba került, ebben a költségben már benne vannak a kocsihoz szükséges felszerelések és a lovak is. Uniós pályázatból 3,3 millió forinthoz jutott a projekt.
Lovas postakocsijárat indul a Bükkben
Lovas postakocsik közlekedhetnek menetrend szerint jövő tavasztól a Bükkben, a próbajáratokat az idén tesztelik.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.