A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este lőtték le az intézmény igazgatóját és helyettesét. A rendőrség a gyilkossággal az előzőleg sikkasztás miatt elbocsátott gazdasági igazgatót és a biztonsági őrt gyanúsítja. Pénteken mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezték. Az előzetes letartóztatás indoka mindkét esetben szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítékok eltűntetésének veszélye.
A bűncselekmény elkövetése során a biztonsági őr megsérült, egyelőre nem tudni, hogy lövéstől, vagy magát sebesítette meg, hogy leplezze, ő követte el a bűncselekményt. A rendőrség pénteken a férfit a tököli rabkórházba szállítja.
Tafferner Éva rendőrségi szóvivő pénteken délelőtt azt mondta, hogy a megsérült biztonsági őr, K. Tamás altatásos műtéten esett át, és amikor kihallgatható állapotba került, megtagadta a vallomástételt. Arra a kérdésre, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 52 éves férfi milyen minősítésben dolgozott az intézményben, a BRFK szóvivője úgy válaszolt: az alapítványi iskolában segédtanári beosztásban volt alkalmazva. Kijelentette, hogy a férfi nem volt tagja egyetlen vagyonvédelmi kamarának sem, és fegyveres testület tagja sem volt.
A rendőrség szerint a brutális, kivégzésszerű bűncselekmény hátterében munkahelyi konfliktus áll. A történteket az egyik áldozat zsebében egy magnó rögzítette, továbbá be volt kamerázva az intézmény is. A kamerák által rögzített felvételeket tartalmazó szerverről az egyik gyanúsított elismerte, hogy a bűncselekményt követően elrejtette.
Előzetesben a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjai
Előzetes letartóztatásba helyezte a csepeli kettős gyilkosság mindkét gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen pénteken - tudatta a Fővárosi Bíróság közleményben.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.