„Alkotmányellenes volna, ha a piaci szereplők párthovatartozását figyelnénk” – reagált a HVG felvetésére Sátori János bíró, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala (OITH) közbeszerzéseket felügyelő osztályvezetője (valaha Györgyi Kálmán akkori legfőbb ügyész polgári helyettese).
A hetilap azt tudakolta, összefér-e a hatalmi ágak szétválasztásának elvével, hogy az OITH közbeszerzéseit az MSZP csepeli önkormányzati képviselőcsoportját vezető, a helyi képviselőtestületnek – egyebek mellett a közbeszerzésekért felelős – pénzügyi bizottságában alelnök Borka-Szász Tamás bonyolítja. Az Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkárral barátságban lévő frakcióvezető – illetve a hozzá kapcsolható családi cégek – bíróságoknak is dolgoznak.
Az ügy részleteiről a csütörtöki HVG-ben olvashat.
MSZP-s az igazságszolgáltatás kedvenc közbeszerzője
Az igazságszolgáltatás kedvenc közbeszerzési bonyolítója az MSZP csepeli frakcióvezetője – derül ki a HVG eheti számából.

„A termékeinket időnként emberek megölésére is használják” – a semmiből lett a világ egyik legértékesebb cége a Palantir, és hamarosan Magyarországra is megérkezhet
Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
Vérzéses lázat terjesztő kullancsokat találtak Magyarországon, épp most telepedhetnek meg
A klímaváltozás segíti a túlélésüket.
Egy amerikai tisztviselő szerint Magyarországon találkozhat Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij
Magyar Péter: Legyen Budapesten a Putyin–Zelenszkij-találkozó
Több városban inkább nem tartanak tűzijátékot augusztus 20-án
Le Monde: Magyarország Európa beteg gazdasága
Orbán Ráhel eladta a bababoltos cégét Tiborcz Istvánnak
Az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.