A tavaly október óta működő autópálya-átkelőn hétfőn 5201 személy lépte át a határt Magyarország irányába, míg kifelé 857-en utaztak. Az újból működő közúti átkelőnél ugyanakkor 242 utast regisztráltak befelé és 498-at kifelé.
A régi átkelőt többségében horvát és valamivel kevesebb magyar állampolgár választotta, mellettük csak kis számban fordultak elő más országok polgárai.
A módosított kormányközi megállapodás alapján június 1-je és augusztus 31-e között a nemzetközi személyforgalom számára is megnyílt a Letenye-Muracsány (Gorican) átkelő, de az autóbuszok továbbra is csak a tavaly átadott autópálya határátkelőhelyét használhatják. A teherforgalom, valamint az autópályáról letiltott más forgalom (így a gyalogosok, kerékpárosok és segédmotor-kerékpárosok) továbbra is a régi átkelőt használhatják.
A határ menti régióban élő Zala, Muraköz és Varasd megyei lakosok a lakcímkártyájuk felmutatásával egész évben igénybe vehetik a régi átkelőt. A nyári időszakon túl más uniós tagállam polgárai csak akkor élhetnek ezzel a lehetőséggel, ha állandó bejelentett lakcímük a három megye valamelyikében található.
Csekély forgalommal nyitott a letenyei határátkelő
Egyelőre csekély forgalommal nyílt meg újra hétfőn a letenyei régi közúti határátkelő, amelynek első napi forgalma mintegy tizede volt a közeli autópályán található átkelőhöz képest.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.