Még vasárnap érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az Ócsai úti tónál emberi koponya- és más csontokat találtak. A helyszíni szemle megállapításai szerint a csontok különböző nemű és korú emberektől származnak, akik feltehetően már évekkel korábban meghalhattak, de bűncselekménye utaló jel - az elsődleges megállapítások szerint - nem merült fel. A maradványokat az igazságügyi orvostani intézetbe szállították, a halál körülményeit a BRFK rendkívüli halálesetek osztálya orvos szakértők bevonásával vizsgálja.
Emberi csontokat találtak egy budapesti tónál
Több ember csontjait találták a főváros XXIII. kerületében, az Ócsai úti tónál; a különböző nemű és korú emberek halálával kapcsolatban bűncselekményre utaló jel nem merült fel, a rendőrség megindította a vizsgálatot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Méltó helyet kaphat végre a koronázási palást, megnéztük az új termet
A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni
A kormány fontolja, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitvatartását
Napozóágy miatt verekedett össze két idős férfi egy görögországi strandon, egyikük meghalt
Drónokkal támadták a kijevi régiót az oroszok, három gyerek és egy nő meghalt
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Váradi Barna a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja és a telefonján rögzítette, ahogyan egy párt próbált provokálni.