A politikus közölte: az MSZP-nek nincs sok oka ünnepelni, de azok, akik nem tisztelik a múltjukat, azok nem becsülik önmagukat sem. Hozzátette: ezért döntött a választmány úgy, hogy ugyan az ünnepélyes külsőségek mellőzésével, de mégis valamelyest emelkedettebb hangulatban idézik fel a résztvevők az előző üléseket.
Simon Gábor közölte: a testület péntek délutáni budapesti ülésére meghívták az eddigi választmányi és pártelnököket, valamint a szocialisták miniszterelnökeit is. Horn Gyula és Nyers Rezső kivételével szinte valamennyien személyesen lesznek jelen, vagy üzenetet küldenek - ismertette a választmányi elnök. Az ülésen várhatóan beszédet mond Lendvai Ildikó pártelnök mellett, Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter volt miniszterelnök is - fűzte hozzá, megerősítve ezzel az MTI korábbi értesülését.
Gyurcsány Ferenc áprilisi távozása óta először beszél sajtónyilvános eseményen. A volt miniszterelnök azóta csak pártszervezetek meghívására vesz részt és szólal fel szűk körű eseményeken. Gyurcsány Ferenc távozása után internetes naplójában közölte, hogy egy ideig keveset fog a nyilvánosság előtt szerepelni. "Ritkábban fogok blogot írni, ügyelni fogok arra, hogy távol tartsam magamat a kormányzástól, és ha nem vagyok a párt vezetője, akkor ne avatkozzak be a párt legfelsőbb szintű döntéshozatalába se" - írta.
Az ünnepi választmányi ülés része az október elején kezdődött és december közepéig tartó 20 éves az MSZP elnevezésű rendezvénysorozatnak.
Távozása óta először áll a nyilvánosság elé Gyurcsány
Az MSZP választmányának kétszázadik ülésén pénteken Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és pártelnök is felszólal - közölte Simon Gábor választmányi elnök.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.