szerző:

A trianoni bűnbakkeresés divatját űzők mostanság ismét gyakran említik az egyik ősforrástörténetet, amikor is egy román nemzetiségi képviselő, bizonyos Alexandru Vaida-Voevod 1907-ben a magyar parlamentben először „magyargyalázott”.

„Jogtipró ázsiai söpredék... / Tíz átkos század óta élősködtök, / Mint vérszomjas poloskák e hazán” – citálta egy „ismeretlen” poéta magyarellenes klapanciáját a budapesti képviselőházban egy román nemzetiségű honatya, Alexandru Vaida-Voevod 1907. április 8-án. E magyargyalázásáért „semmi bántódása nem esett” – olvasható mostanság számos jobboldali internetes portálon, ahol is ezt az esetet a Trianonig vezető engedékeny liberális politika mintatörténeteként tálalják, hozzátéve, hogy a nemzetiségieket elnyomó magyar politika „hazugság, de jól beleverték a fejekbe”.

A história közelebbről nézve némiképp másképp fest. A jelzett napon a magyar képviselőházban az Apponyi Albert kultuszminiszter által beterjesztett törvénytervezetet – közkeletű nevén lex Apponyi – tárgyalták. Ebben az a kitétel is szerepelt, hogy négy év után minden iskolás köteles vizsgát tenni magyar nyelvből. Az ország lakosságának 46 százaléka akkoriban nem magyar ajkú volt; az őket képviselő 25 nemzetiségi honatya (az összes képviselő 6 százaléka) a sérelmesnek talált törvény fölötti szavazást túlbeszéléssel próbálta megakadályozni vagy legalábbis elhalasztani. Ezen obstrukciós taktika részeként hangzott el az akkor 35 éves Vaida-Voevod sokat emlegetett, és alighanem szándékosan félreértett hozzászólása.

Szélsőjobboldaliak megemlékezése - Trianont siratják
© Stiller Ákos

A román többségű erdélyi Alparéten született és Bécsben végzett orvos már tíz éve hivatásos politikusként, a Román Nemzeti Párt egyik vezetőjeként ténykedett, két éve pedig rendszeresen küldte Fidus („hűséges”) fedőnéven fogalmazott jelentéseit Ferenc Ferdinánd trónörökösnek a magyar viszonyokról, abban reménykedve, hogy trónra lépése után a főherceg végrehajtja a Monarchia föderalisztikus átszervezését, vagyis visszaszorítja a magyar hegemóniát.

Az előzményekhez tartozik még, hogy politikai eszmélésének idején, orvostanhallgatóként Vaida úgymond megdöbbenve olvasta az 1893-ban megjelent Győrffy József Politikai Szatírái című könyvecskét s benne A Mokányok című verset a „kaszakerülő” és „hálátlan” román „csürhe táborról”, mely a magyarokat „a veszélyben mindig elhagyta”, s „legyilkolt nők” maradtak nyomában, miközben a magyarok „vesztével versenyt szaporodtak”. A torockói fűzfapoéta verse nemcsak Alexandru Vaida, hanem öccse, Ioan haragját is kiváltotta, olyannyira, hogy a versezményt A Magyarok címmel átfaragta. Az első négy sorból például („Gézengúz nép valátok kezdet óta, / Azt sem tudtátok, honnan jöttetek, / Csak annyi áll, hogy ennek a hazának / Egy ellenséggel több lett veletek”) hármat változatlanul átvett, csak a negyediket cserélte le „Ádáz ördögeivé lettetek”-re. 14 évvel később, az iskolázás körüli vita kapcsán Vaida-Voevod szónoklata második órájában ezt a két verset citálta, mégpedig szakaszonként váltogatva. A szemlézést azzal kommentálta, hogy a még kiadatlan válaszköltemény bemutatja, „mi fog kikelni abból, ha majd a románság jobban tud magyarul, mint ma”, ezért azt javasolta, hogy az iskolai magyarosítással szemben inkább „szüntessék meg azt a kölcsönös ellenszenvet, amelynek elriasztó példája ez a két költemény”.

Az alkalmi versmatinénak nemigen volt hallgatósága, a képviselők többsége ugyanis a végtelenített ülésezésbe belefásulva elhagyta a termet. Csupán a következményektől tartó Aurel Vlad szászvárosi ügyvéd és bankalapító rángatta párttársa karját, vessen már véget a felolvasásnak – idézte fel az esetet 1945 után írt, ám csak 1998-ban megjelent emlékiratában Vaida.

Másnap aztán kitört a botrány. Justh Gyula házelnök napirend előtt bejelentette: „a jegyzőkönyvbe gyalázkodó vers került”, ráadásul csalárd módon, mivelhogy szerinte Vaida-Voevod eredetileg halkan és csak részben olvasta fel a magyar vért forraló sorokat. (Ez annyiban igaz is volt, hogy Vaida – ahogy az máskor és másoknál is szokás volt – a verseket átadta másolásra a gyorsíróknak.) Ezért – szögezte le a házelnök – a naplót „a történtek szerint korrigálni kell”. Még be sem fejezte mondandóját, már repkedtek a hazaárulózó szitkok. Fábry Károly, a kormánypárti függetlenségiek képviselője például azt harsogta, hogy Vaida „oláh módon, alattomos módon járt el”. A felizzott hangulatban Stefan Cicio-Pop ügyvéd (a napló névírása szerint Pop Cs. István) a román képviselőcsoport nevében azonnal elítélte képviselőtársuk megnyilvánulását.

A politikai válság napján Vaida Kálvin téri lakásán összegyűltek a Szlovák, a Román és a Szerb Nemzeti Párt képviselői. Erőteljes kapacitálásukra a botrányokozó másnap a plenáris ülésen megkövette a Tisztelt Házat, hangsúlyozva, hogy „ezeket a verseket én kárhoztattam és elítéltem”. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. A függetlenségiek ekkor már kórusban követelték „kidobását”, még olyan is volt, aki egyenesen „kutyakorbáccsal” kergette volna ki a Parlament épületéből. A képviselőház végül is „egyhangúlag” marasztalta el Vaidát, ám ez a procedúra is bőven hagyott kívánnivalót maga után. A szavazáskor ugyanis, tartózkodása jelzéseként, Jaso Marksic szerb földműves ülve maradt, mire a függetlenségi párti Nagy György – később köztársaságpártivá lett székely ügyvéd és költő – ráordított: „Állj fel, te disznó szerb, mert ha nem, a lábammal állítalak fel.” A másik tartózkodni szándékozót, Iuliu Maniu román ügyvédet (akit 1944-ben a nevét viselő, magyarokat gyilkoló gárda tett hírhedtté) maga Vaida vette rá az elmarasztalás megszavazására. A megszégyenített „oláh” képviselőt távozásakor Betegh Imre erdélyi bíró védte testével az atrocitásoktól.

A parlamenti napló meghamisítása miatt számosan (köztük maga Apponyi) követelték, hogy Vaida adja vissza mandátumát. Ennek a román képviselő nem tett eleget, s két hónapi távollét után június 7-én, a Ferenc József megkoronázásának 40. évfordulóját ünneplő képviselőházi ülésen ismét megjelent. Wekerle Sándor miniszterelnök nyomban hozzálépett, s kezét nyújtva arra kérte, a botrányt elkerülendő, távozzon. Vaida azonban maradt. Ezt látva Eitner Zsigmond bőrgyáros és nagybirtokos, függetlenségi párti képviselő szenvedélyes hangon követelte, mindaddig ne kezdjék meg az ünneplést, amíg a teremben „hazaáruló gazember” tartózkodik.

Az elszabaduló szenvedélyek láttán a házelnök elhagyta az emelvényt, ezzel is felbátorítva a kormánypárti képviselőket, hogy az újbóli magyarázkodás és bocsánatkérés ellenére Vaidát a külföldi vendégek szeme láttára tettleg tessékeljék ki a teremből. (A házelnök távollétében történtek ugyanis nem voltak hivatalosnak tekinthetők.) Bár ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter rosszallotta, hogy „az ököljog uralmát” bevigyék a parlamentbe, az eseményeket már nem lehetett visszacsinálni. A botrány következményeként ismerkedett meg Vaida-Voevod számos külföldi tudósítóval, köztük a „Scotus Viator”-ként ismertté vált Robert William Seton-Watsonnal. A skót tudósító 1905-ben mint „a magyarok nagy barátja” érkezett a Monarchiába, később viszont, a trianoni béketárgyalás brit szakértőjeként, már a nemzetiségiek kívánalmai szerinti határokat javasolt. Róla, illetve „a konferencia kulisszái mögötti” ténykedéséről Vaida – aki maga is jelen volt a béketárgyaláson – „soha le nem róható hálával” írt visszaemlékezéseiben. A román orvost egyébként 1910-ben újra képviselővé választották, és a Tisza István Munkapártjához tartozó új többség már nem zaklatta, 1918. október 18-án pedig elérkezett számára a „visszavágás” napja: a budapesti képviselőházban ő olvasta fel a Román Nemzeti Párt „teljes nemzeti szabadságot” követelő deklarációját.

Aligha függetlenül a fentiektől, az 1930-as években Vaida – képviselőtársával, Maniuval együtt – szélsőségesen kisebbségellenes lett. (Egyébiránt a Román Parasztpárt vezetőiként mindketten háromszor is miniszterelnöki posztot töltöttek be. 1945-ben Vaida-Voevod per nélkül került házi őrizetbe, Maniut pedig 1947-ben mint amerikai ügynököt ítélték el. Mindketten fogságban haltak meg; előbbi 1950-ben, utóbbi három évvel később.)

Tanulmányba illő, hogy az évszázaddal korábbi Vaida-Voevod-skandalum miként lényegült át hamis legendává. A szálak alighanem Papp József és Barabás Endre Epizódok a románság történetéből a magyar uralom alatt című 1932-es kötetéig nyúlnak vissza. Az „adatgyűjtemény” ugyanis már a fentebb ismertetett körülmények nélkül idézte A Magyarok első szakaszát, mint amit „Vaida-Voevod Sándor képviselő 1908 őszén” felolvasott. Ezt az aktuálpolitikai mondandót vette át – a hibás dátummal együtt – az 1975-ben meghalt Bíró Sándor székely történész. Mindehhez még azt is hozzátoldotta – Kisebbségben és többségben című, 1989-ben Bernben megjelent kötetében –, hogy Vaidának nem esett bántódása. E legenda azóta is háborítatlanul és cáfolatlanul bolyong, immár a világhálón is.

LŐRINC LÁSZLÓ

MTI Itthon

Nem lesz népszavazás a trianoni emléknapról

Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén ismét elutasította azt a népszavazási kezdeményezést, amelyet azzal a céllal nyújtott be egy magánszemély, hogy június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánítsák. Az Alkotmánybíróság tavasszal semmisítette meg az OVB előző, ugyancsak hitelesítést megtagadó határozatát.

HVG Hetilap

"Trianoni" utcanevek

A székesfehérvári közgyűlés a trianoni békeszerződés után egyhangú szavazással mondta ki, hogy a város egyes útvonalait az elcsatolt területek városairól, falvairól kell elnevezni (HVG, 2008. május 31.). Ez a határozat Székesfehérvárnak elsősorban az újonnan kialakításra kerülő utcáira vonatkozott. Rögzítették például, hogy a Budai út-Nagyszombati út-Béla út-Fiskális út által határolt, nagyjából négyzet alakú, mintegy 20 négyzetkilométer területű, 25 ezer lakosú Öreghegy városrész utcái csak a Felvidék településeiről kaphatják nevüket.