Enyingen egy 42 éves nő okozott súlyos sérülést az élettársának. Az italozó életmódot folytató pár feltehetően veszekedett, amikor az asszony has tájékon szúrta a párját. Ellene súlyos testi sértés miatt indult eljárás - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Martonvásáron a férj sebesítette meg a feleségét. Az asszony szerint a férfi szóváltás közben egy késsel szúró mozdulatot tett felé, amit kezével hárított, s közben megsérült. A súlyos testi sértés kísérletének körülményeit még vizsgálja a rendőrség.Mezőszilason egy 63 éves férfit azzal gyanúsítanak, hogy megszúrt egy velük egy háztartásban élő 58 éves férfit. A kés csak könnyű sérülést okozott. Az ügyben emberölés bűntett kísérlete miatt indult eljárás.
Késelések voltak Fejér megyében
Három Fejér megyei településen is szurkálással végződött az egy háztartásban élők közötti perpatvar szerdán éjjel; egy gyanúsított ellen súlyos testi sértés, egy ellen annak kísérlete, a harmadik ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás - közölte a rendőrség csütörtökön.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Több tízezer beteg vár csípő- és térdprotézisre: 21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Bóka János szerint a Tisza költségvetése mindenkitől elvesz, még azoktól is, akinek ad valamit
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Az ukrán elnök szerint Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel a jövőbeli béketárgyalásokon.