szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szilvásy György hazugságnak, manipulációnak és ferdítésnek nevezte Demeter Ervinnek, a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának ülése után tett nyilatkozatának több elemét.

Az albizottság fideszes elnöke a testület keddi zárt ülés ülése után úgy nyilatkozott: a volt titokminiszter meghallgatásán megerősödött a gyanú, hogy a Gyurcsány-kormány idején Szilvásy György pártpolitikai célokra használta a titkosszolgálatot. Szilvásy György az MTI-nek nyilatkozva kedden ezt cáfolta. Úgy látja: felmerül, hogy Demeter Ervin államtitoksértést követetett el a zárt üléssel kapcsolatban elmondott információkkal, de a házszabálysértés biztosan megtörtént.

Véleménye szerint Demeter Ervin erősen érintett az UD Zrt. ügyében és abban, hogy személyes érdekből és a Fidesz érdekében pártpolitikai célra használja a bizottságot. Valószínűleg a személyes érintettsége okán is a vezetésével zajlik a valóság átprogramozása - hangoztatta. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító volt tárca nélküli miniszter reményét fejezte ki, hogy a testület átnézi az összes olyan dokumentumot, amelyekből kiderül, hogy Demeter Ervin torzít és manipulál annak érdekében, hogy elterelje a figyelmet az Ud Zrt. lényeges ügyeiről.

Szilvásy György szerint tételes hazugság például az, hogy őt tájékoztatták volna számítástechnikai betörésből származó, "fekete úton szerzett" információk tartalmáról és összegzéséről. Mint mondta, az UD Zrt. ügyéről kapott tájékoztatást, teljesen hivatalos módon.

Demeter Ervin az albizottság ülése után arról is beszélt: "bizonyára emlékeznek rá, hogy azzal riogattak, hogy itt számítástechnikai rendszerekbe betörtek és fontos információkat vittek el. Kiderült, hogy aki betört, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal foglalkoztatta és ezt a személyt Szilvásy György mutatta be a Nemzetbiztonsági Hivatalnak", a számítástechnikai betörésből származó iratokat az NBH-nak és MSZP-s politikusoknak jutatta el, több szocialista politikussal személyesen találkozott, Szilvásy Györggyel "talán öt alkalommal is". 

A rendelkezésükre álló iratokból az is kiderült - tette hozzá -, hogy ez a személy még a parlament számítástechnikai rendszerébe is betört. Közölte: Szilvásy Györgyöt tájékoztatták az ilyen "fekete úton szerzett" információk tartalmáról és összegzéséről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Laborc: sok mindent találtak az UD Zrt. lefoglalt gépein

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal hétfőn lemondott főigazgatója arra hivatkozva panaszolta meg az UD Zrt. ügyében hozott nyomozást megszüntető határozatokat, hogy szerinte nem hajtották végre a feljelentett bűncselekmények bizonyítására alkalmas nyomozati cselekményeket, és "a nyomozás metodikája az UD Zrt vezetői felelősségének elmosását eredményezte" - derül ki a főigazgató által a rendőrségnek küldött, és szerdán az MTI birtokába került dokumentumból.

MTI Itthon

Megszüntették a nyomozást az UD Zrt. vezetője ellen

Megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda az UD Zrt. vezetője, Tóth János ellen a haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt indított eljárást - tájékoztatta a gyanúsított védője, Futó Barnabás szerdán az MTI-t.