Kemény éjszakája és másnapja lesz Schmittnek

2012. március 29., csütörtök, 21:15 • Utolsó frissítés: 2012. március 30., péntek, 07:54
Szerző:


Címkék: ; ; ; ;

Schmitt Pál háromnapos szöuli látogatása után éjjel fél tizenegykor érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre. Pénteken két nyilvános programja is lesz, de egyelőre nem tudni, mikor reagál arra, hogy elvették a doktori címét. Facebook-oldalát már törölték, holnapi nyilvános programjait még nem.

Nehéz dolga volt annak, aki személyesen szerette volna kifejezni együttérzését Schmitt Pálnak azzal kapcsolatban, hogy a Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsának indítványára az egyetem szenátusa megvonta a köztársasági elnöktől a doktori címet. A Szöulból hazafelé tartó elnök gépe ugyanis este fél tizenegykor landolt Ferihegyen, de az általános protokoll szerint "az emberek emberét" már a kifutópályán várta szolgálati gépkocsija, majd a konvoj innen hagyta el a reptér területét, várhatóan egyenesen az elnöki rezidenciára hajtott. Pedig a reptéren több tüntető is várta.

Bár Schmitt Pál Szöulból szerdán még magabiztosan üzente, hogy a doktorijával kapcsolatban felmerült plágiumgyanút vizsgáló bizottság szerint valóban plagizált ugyan, de egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy lemondjon posztjáról, hiszen szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, mert húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Leszögezte: a munkáját "változatlan felelősséggel" végzi.

A doktori visszavonásának híre a frankfurti átszálllás közben érte az államfőt, aki akkor azt üzente: az indoklás ismeretében tesz nyilatkozatot.

Lefüggönyözött autóban vitték haza Schmitt Pált a reptérről - Nagyítás-fotógalériánk Schmitt Pál karrierjéről

Fotó:

Elsőre megnyugodtak

Schmitt Pál szerdán valószínűleg azért beszélt így, mert a jelentés közzététele után még mind a Fidesz, mind a KDNP arról beszélt, hogy az ügy „megnyugtatóan rendeződött”. Csütörtökön reggel azonban – az előzményekhez képest némileg váratlanul, hiszen kezdetben a döntést sem szerették volna magukra vállalni – az SE Doktori Tanácsa úgy döntött: kezdeményezi az egyetem szenátusánál Schmitt doktori címének megvonását.

A kormány tagjai és a Fidesz vezetői egész nap menekültek a sajtó elől, Szijjártó Péter, Orbán Viktor személyes szóvivője szintén figyelmen kívül hagyta az újságírók érdeklődését. Kora estére már Schmitt Pál Facebook-profilját is törölték, valószínűleg azért, mert a bejegyzésekhez több száz gúnyos vagy gyalázkodó komment érkezett.

Kihátráltak mögüle

Csütörtökre már a Fideszben is úgy látták, hogy Schmitt Pál helyzete tarthatatlan, a parlament korelnöke, Horváth János azt mondta a hvg.hu-nak, a helyében „hazánk békéje javára én lemondanék”. Kezdenek a köztársasági elnök mögül kihátrálni azok a fórumok is, melyek néhány nappal ezelőtt egyértelműen támogatták: így a Professzorok Batthyány Köre és a KDNP Budapesti Elnöksége is távozásra szólította fel. A kormány és a Fidesz vezető politikusai viszont nem akartak nyilatkozni, inkább lemondták programjaikat. Orbán Viktor viszont megszólalt az ügyben: a Petőfi Népének a szenátusi döntést megelőzően úgy nyilatkozott, „a magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam”.

Nem tudni, mit hoz a péntek - Nagyítás-fotógalériánk Schmitt Pál karrierjéről

Fotó:

Ebben a helyzetben minden bizonnyal fokozott médiaérdeklődés övezi majd az elnök minden lépését, márpedig Schmitt Pálnak holnapra két nyilvános programja is akad: a Köztársasági Elnöki Hivatal meghívója szerint délelőtt negyed 11-kor „udvariassági látogatáson fogadja Karl Viktor Erjavecet, a Szlovén Köztársaság külügyminiszterét a Sándor-palotában”, majd a Magyar Innovációs Szövetség által alapított, a Magyar Innovációs Alapítvány által meghirdetett díj átadásán vesz részt a Parlamentben.

A szlovén nagykövetségen már senkit nem értünk utol, hogy megkérdezzük: tudnak-e programváltozásról, vagy a külügyminiszter elmegy-e; a Magyar Innovációs Szövetség sajtófőnöke megkeresésünkre azt mondta, nekik nem jeleztek programváltozást. Arra a kérdésre, hogy éppen egy innovációs díjátadón nem lenne-e visszás a doktori címétől frissen megfosztott elnök szereplése, a sajtófőnök azt kérte, pénteken reggel hívjuk vissza, ő nem nyilatkozhat az ügyben.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés


Kemény éjszakája és másnapja lesz Schmittnek




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X