Zoltai Gusztáv elmondta: Kerényi Andrásra két fiatalember támadt rá, amikor kijött a zsinagógából. Hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta: "rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni".Kihívták a rendőrséget, két rendőrautó rövid időn belül a helyszínre érkezett. A hitközség körzeti elnöke felismerte támadóit, akiket a lakásukban fogtak el a rendőrök - tette hozzá. Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán, egy ismeretlen lépett oda hozzá, és azt mondta neki: "utálok minden zsidót".
Hasba rúgták a Budapesti Zsidó Hitközség egyik helyi elnökét
Két férfi megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - erősítette meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI információját.
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
41 százalékkal több érdeklődő – óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése, tárgyalnak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.