A 200E buszok üzemkezdete a mostani 5 óra helyett reggel 4 órakor lesz, hogy a reggeli első repülőjáratokat könnyebben el lehessen érni. Az első két buszjárat Kőbánya-Kispest helyett a Határ útról indul.Napközben a buszok 10 helyett 7-8 percenként követik majd egymást 7 és 20 óra között. Esténként 20 helyett 10 percenként közlekednek majd a csuklós Volvo buszok a 200E vonalon. Az üzemidőt is meghosszabbítják, az utolsó busz 0.21-kor indul el a repülőtérről, az utolsó öt járat pedig a Határ útig közlekedik, ahol át lehet szállni a belvárosba tartó éjszakai járatokra.A Kőbánya-Kispestről a repülőtér 1-es termináljáig közlekedő 93-as busz jelenlegi útvonalát lerövidíti májustól a BKK, mivel a terminál bezárása miatt csökkent az igénybevétel. A 93-as buszok Kőbánya-Kispest és Pestszentlőrinc, Fedezék utca között közlekednek majd. A kimaradó három megállóban a 200E reptéri buszok állnak meg. Az indulási időpontok illeszkednek a 200E busz és a 3-as metró közlekedéséhez, az első járatok Kőbánya-Kispest felé az eddigiekhez képest később, 5.13-kor, hétvégén 5.53-kor, az utolsó buszok pedig 20.23-kor, illetve 20.55-kor indulnak.Május elsejével az éjszaka a ferihegyi repteret kiszolgáló 900-as busz indulásának egyik időpontját hozzáigazítják a MÁV megváltozott menetrendjéhez.
Változik májustól a reptéri buszok menetrendje
Megváltozik május elsejétől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő 200E, a 93-as, valamint a 900-as éjszakai busz menetrendje. A reptéri járat sűrűbb követési idővel közlekedik majd a nyári időszakban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.