Kipateroltak egy egész középiskolát a kormány kiemelt projektjének számító fertődi kastélyból, csak hogy az eddigi tantermeikbe is műgyűjtemények kerülhessenek. Az új iskola építését még el sem kezdték, de a kormánybiztos szerint semmi keresnivalójuk a barokk kincsben. Úgyhogy a tanárok „kínjukban röhögve” költöztetik a padokat, a szülők meg aggódnak.

Alig pár nap múlva kezdődik a tanév, a fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskola tanárai és diákjai viszont még nagyban padokat és székeket hurcolnak – fóliasátrakból ki, leendő ideiglenes termeikbe át. A 300 diákot oktató szakközépiskolának ugyanis augusztus 15-ig el kellett hagynia a fertődi Esterházy-kastélyt, amelynek nyugati szárnyában működött több mint hatvan éve az intézmény.

A kormány kiemelt fontosságú projektként kezeli a kastély rehabilitációját, az iskola által elfoglalt épületrészt is múzeumként, képtárként szeretnék hasznosítani, így a tanulóknak menniük kellett. Egy új épület építéséről már megszületett a döntés, csak a sorrenddel akad némi problémájuk a fertődi szülőknek és diákoknak: nem értik, miért nem lehetett előbb megépíteni az új helyet, és csak utána kitenni őket a kastélyból.

Orbán is a diákok sorsa felől érdeklődött

„Igen, megnyugtató módon meg van oldva az iskola helyzete” – mondta határozottan Orbán Viktor miniszterelnöknek a kastély ügyeivel megbízott Zumbok Ferenc kormánybiztos júniusban, a Fertődön tartott kihelyezett kormányülésen. A kormánybiztos az Esterházy-kastély „pozitív sikertörténetéről” számolt be a helyszínre látogató kormánytagoknak. Többek között arról beszélt, hogy „60 év kínlódás után” az iskola kiköltözik, és „igazi múzeumi funkciókra birtokba tudják venni” a kastélynak ezt a részét, mikor a miniszterelnök rákérdezett: de akkor „hova költöznek a diákok?”. „Tehát meg van oldva az iskola sorsa” – mondták ki végül, majd tovább fejtegették, hogyan lesz a kastélyból „európai kultúrközpont”. Amihez egyelőre még meg sincs a teljes összeg, ráadásul a kiállítanivalóval is gondok vannak: a kormánybiztos a kormányülésen panaszkodott arról, mennyire lassan halad az Esterházy-műkincsek visszavétele az ország más közgyűjteményeitől.

Fóliasátorban, míg nincs hová pakolni
©

Az új iskoláról most, két hónappal később csak azt nem tudni, pontosan hol, mikor és hogyan fog megépülni, ezért pakolták át jobb híján a kertészeti középiskola motyóját – az augusztusi kiürítési határidő betartása érdekében – először saját tangazdaságuk fóliasátraiba. Innen költöznek most, augusztus utolsó hetében a helyi általános iskolába, ugyanis – amíg csak nem épül meg a majdani szakközép – ezen osztozik ezentúl a két oktatási intézmény. Az általános iskolások az épület felső emeletére költöznek, a felszabadított termekben pedig a középiskolások fognak tanulni.

„Egy biztonsági őrt küldtek érte”

„Most meszelik, takarítják az átadott termeket, a tanárok pakolnak, és behívták a nagyobb diákokat is segíteni. Szűken leszünk, de az a lényeg, hogy el tudjon nyugodtan kezdődni a tanév” – számolt be a helyzetről egy iskolát jól ismerő ember, aki a kényes helyzetre tekintettel kérte, hogy nevét ne írjuk le. „Eddig szinte minden órán kellett a számítógép, digitális tábla, projektor, még hetekbe telik, mire az ilyen berendezéseket beüzemelik. Másrészt az általános iskolának van ugyan tornaterme, de még az eddigi diákok is alig fértek el a mindennapi testnevelésóra bevezetése óta, a középiskolásokkal együtt ezt már képtelenség lesz kivitelezni” – sorolta a még megoldásra váró kérdéseket.

Szerinte az iskola vezetősége és tanári kara mindent megtett, hogy elkerüljék az ésszerűtlen és bizonytalan dupla költözést az átmeneti, majd a ki tudja mikor elkészülő új helyre, de hiába „mentek el mindenhová és mindenkihez”. „Mindenáron vissza akarták állítani a kastély régi funkcióját, attól tartottunk, hogy a végén még megszűnik az iskola” – érzékeltette a rájuk nehezedő nyomást. Most viszont már attól tartanak, hogy a jelenlegi állapot miatt csökken a diákok létszáma, pedig az iskolában sikeres magyar-osztrák képzés működik: egy ausztriai partneriskolából naponta átjáró tanárok német nyelven oktatják a szaktárgyakat. „A tanárok próbálnak alkalmazkodni, kicsit olyan ’kínjukban röhögni’ hangulat van, annyi mindent megéltek, úgy vannak vele, hogy majd ezt is megoldják” – mesélte.

A Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskola igazgatója, Wellner Andrea röviden annyit nyilatkozott, hogy hétfőn várják a diákokat az új helyre. „Ez átmeneti állapot, a múltat pedig elengedjük, ezért is szerveztük a közös búcsúzást az Esterházy-kastélyban” – mondta. A helyi honlap beszámolója szerint a kastélybúcsúztató csendes sétán mintegy százan vettek részt, tanárok, volt diákok, érdeklődők járták végig utoljára a termeket. A kulcsokat szerették volna ünnepélyesen átadni, de a kastély képviseletében ezt senki nem fogadta, egy biztonsági őrt küldtek érte.

Az iskola késlekedésén múlott?

„Ez Magyarország legszebb barokk kastélya, szerintem mindenki egyetért abban, hogy nem arra való, hogy egy iskolát tartsunk fenn benne, semmi keresnivalója ott. Ezért született múlt ősszel az intézmény kiköltöztetésről szóló döntés, aminek eredeti határideje január 15-e volt, de mikor megkerestek, hogy ilyen rövid határidő alatt ez képtelenség, saját hatáskörömben engedtem meg, hogy csak augusztus 15-én kelljen elhagyniuk a kastélyt” – reagált a hvg.hu-nak Zumbok Ferenc, a kastéllyal kapcsolatos feladatokat koordináló kormánybiztos.

Traktorral költöztetik a taneszközöket
©

Szerinte ő mindenben segített, hogy mielőbb rendeződjön a középiskola jövőbeni helyzete, de az intézmény késlekedett. „Ha időben nekiállnak, akkor rendezett, normális iskolába kerülhetnek, én többször rákérdeztem, hogy mi a helyzet. Az iskolaigazgató megnyugtatott, hogy ki tudnak költözni, majd a fertődi kihelyezett kormányülés után alig egy héttel ennek ellenkezőjéről írt levelet Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak és Semjén Zsoltnak” – jegyezte meg a kormánybiztos, aki szerint így félretájékoztatták. Most viszont már a kastéllyal kell törődnie, ahol európai szintű kulturális központot akar létrehozni a kormány. „Csak ennek a szárnynak a felújítására egymilliárd forintot szánunk, szükség is van rá, annyira tönkrement, mialatt az iskola működött benne” – magyarázta a kormánybiztos.

Az új iskolára vonatkozó kérdésinkre arra hivatkozva nem kívánt válaszolni, hogy ehhez neki már nincs köze, hiszen ennek pontos helyéről, határidejéről az oktatási intézmény fenntartójának, illetve a településnek kell gondoskodnia. Hozzátette, az új iskolára szánt 525 millió forintos keretet azért említette a kormányülésen, mert az iskola vezetőjétől úgy értesült, hogy a 250 millió forintos állami támogatáson túl más források is a rendelkezésükre állnak.

„Az iskolák ügyében Fertőd Város Önkormányzatának nincs lehetősége eljárni, mivel azokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működteti, így ez a szervezet illetékes az ügyben. Önkormányzatunk mind a diákok ideiglenes elhelyezésében, mind a végleges iskola felépítésében felajánlotta a segítségét” – mondta a hvg.hu-nak Fertőd polgármestere, Kocsis Ferenc. „A Klik képviselőjét tájékoztattam a város lehetőségeiről, mind az ideiglenesen elhelyezésre alkalmas épületeinkről, mind pedig az új iskola megépítésére alkalmas ingatlanainkról. Jelenleg a válaszukra várunk” – tette hozzá. A településvezető kérdésünkre azt megbecsülni sem szerette volna, mégis mikorra épülhet fel az új iskola, mert „a szükséges tervezés, kivitelezés, engedélyezés egy hosszabb fázis”.

A tervek szerint pont egy év múlva már az új iskolában indul a 2014/15-ös tanév – tudtuk meg az iskolát fenntartó Klik tankerületi vezetőjétől, Blazovicsné Varga Mariannától, aki a határidő rövidségét firtató kérdésünkre azt mondta: óriási munka volt, hogy hétfőn az átmeneti helyen megkezdődhessen a tanítás, ezért először „csöngessenek be, utána elkezdünk ezzel foglalkozni”.

A tervezett épület helyét még valóban keresik, mert az elsőként kinézett ingatlan nem Fertődhöz tartozik, de „elképzelések már vannak”. Hogy miért kellett ideiglenes helyre költöznie az intézménynek, ha egy év múlva már meg is lesz az új iskola, a tankerületi vezető nem kívánt válaszolni. Mint mondta, április óta foglalkoznak fenntartóként a költözés kérdésével, ezt kellett megoldaniuk, „nem vizsgálta”, hogy miért alakult így a sorrend.

Jól jött az iskolák állami átvétele

„A kastély rehabilitációs tervének valóban része volt az iskola által használt terület átvétele, csak éppen nem volt napirenden, hiszen semmilyen sürgető indoka nincs” – mondta Varga Kálmán, aki korábban a mára megszüntetett Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója és a fertődi Esterházy-kastély miniszteri megbízottja volt. „A racionális döntés az lett volna, ha előre gondoskodnak az iskoláról, főleg, mert a felszabadított részt nem lehet csak úgy otthagyni, ennek a fenntartása plusz pénz” – tette hozzá a műemlékvédelmi szakember. Varga Kálmán szerint ezért is vártak vele, az volt a terv, hogy uniós pályázatok segítségével forrásokat tudnak szerezni a teljes felújításra.

„Időről időre napirendre került, hogy az oda nem illő funkció az iskola, attól függően, hogy éppen mit akartak a kastéllyal kezdeni: először szórakoztatóközpontnak szánták, aztán zenei központot akartak, végül az itteni gazdaságot akarták fejleszteni. De az ehhez szükséges pénznek mindig volt fontosabb helye” – erősítette meg Fülöp Géza, aki 1990 és 2010 között Fertőd kereszténydemokrata, majd fideszes színekben megválasztott polgármestere volt. „Most, hogy az iskolák állami irányítás alá kerültek, minden együtt volt, hogy azok az erők kerekedjenek felül, amik ki akarták kényszeríteni a kastély visszavételét” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy semmi gond nem lenne ezzel, ha nem ilyen meggondolatlanul, előkészítés nélkül történik.

Orbán Viktor a fertődi Eszterházy-kastély marionettszínházának átadási ünnepsége előtt júniusban.
©

A volt polgármester – aki 2010-ben nem indult a választáson – azokkal ért egyet, akik szerint hiba volt „előkészítés nélkül, meggondolatlanul kikényszeríteni a diákok távozását”. Ő is úgy tudja, hogy mindez „azért sem volt égető, mert még a pénz sincs még a kastélyépület átalakítására”. „A szülők érthetően aggódnak, mert hirtelen jött. Mi helyiek kötődünk ehhez az iskolához, tényleg értékes intézmény volt”.

Cikk megosztása
Címkék