Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Mivel az MTVA által megkötött szerződések közérdekű adatnak minősülnek, egy több mint egy évig tartó pereskedés után az MTVA közzétette szerződéseit – számolt be az Átlátszó. A szerződésekből többek között kiderül, hogy a Magyarország, szeretlek egyetlen adása 19 millió forintba került, az eurovíziós előválogató egyetlen adását pedig 27 millió forintból oldották meg.
A Fővárosi Ítőlőtábla döntése nyomán az Átlátszó megkapta az összes vállakozói szerződést, amelyet az MTVA 48 alvállalkozójával kötött.
Az MTVA érvelését elutasítva a bíróságon megerősítették: bárki igényelhet közérdekű adatot, ehhez nincs szükség arra, hogy igazolja, milyen okból szeretné megismerni őket; az ellenérdekű fél így hasztalanul hivatkozik joggal való visszaélésre.
A szerződésekből többek között kiderül, mennyibe kerültek a köztévén futó műsorok. Ezek közül emelünk ki néhányat.
A 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogató műsorai (összesen három) egyenként 27 millió 280 ezer forintba kerültek, egyszeri költségként pedig 17 millió 175 ezer forintot fizettek ki rájuk.
A Magyarország, szeretlek című műsorból tizenkét adás ment le 2011 októberétől 2012 januárjáig. Egy adás 19 millió forintba került, így összesen közel félmilliárd forintot költöttek rá. Ezen felül egyszeri költségként kifizettek 38 millió 700 ezer forintot a díszletekre és az arculatra.
A Compact Disco Irány Baku című hétperces anyaga 2 millió 544 ezer forintba került.
A Bagi-Nacsa Show, amelynek a gyártója a Show and Game Kft., egy 52 perces adása 11 millió forintba került, a produkció egyszeri költsége pedig – ezt szintén a díszletre és az arculatra fordították – ezen felül 17 millió 115 ezer forint volt.
A L'art pour L'art Poén péntek című műsorára, amelyből kilenc epizódot vetítettek le, összesen 77 580 ezer forintot költöttek, a humánkapacitás 2 millió 300 ezer forintba, az eszközkapacitás pedig 2 millió 500 ezer forintba került.
A Thália Színház színházi közvetítései darabonként (minimum 120 percesek) 4 millió százezer forintba kerültek.
Az MTVA által kiadott alvállakozói szerződéseket itt lehet böngészni.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.