Egymilliárddal megvágták a budapesti közvilágítás büdzséjét

Idén egymilliárd forinttal kevesebbet kapott a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft., amelyből fejlesztésekre már biztos nem fogja futni.

  • MTI MTI
Egymilliárddal megvágták a budapesti közvilágítás büdzséjét

A fővárosi önkormányzat és a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. fele-fele arányban tulajdonolt cége, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. támogatását az idei költségvetési tervezetben 7,4 milliárdról 6,4 milliárd forintra szállították le a városvezetők – írta szerdai számában a Népszabadság.

A lapnak Pap Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója azt mondta: a társaság üzleti tervében nem szerepel a jelenlegi emelt szintű szolgáltatásnak, illetve a közvilágítás idejének csökkentése, de fejlesztésekre az idén biztosan nem futja.

Tavaly ennek keretében építették ki a Margit-szigeti futókör világítását, kéttucatnyi műemlék kapott díszfényeket, a Rákóczi híd pedig új korszerű lámpatesteket. A cégvezető tájékoztatása szerint az egymilliárd forintos elvonás két részből tevődik össze. A nagyobbikat – 720 milliót – a cég által fizetendő közműadó teszi ki, amelyet tavaly a főváros állt. A társaság ezt nem tudná kigazdálkodni. Az idén azonban vita támadt arról, hogy ki, mennyiben vegye ki ebből a részét.

Az elvonás kisebb mértéke ugyanakkor a működést érinti. A lap azt írta: Pap Zoltán szigorú megszorításokat ígért a cégnél, de így sem tudott választ adni arra a kérdésre, miből gazdálkodják ki a hiányzó 300 milliót.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.