Bár az átpolitizált és -hiszterizált napi hírfolyam kevés lehetőséget hagy a gondolkodásra, fontos látni, hogy napjaink akut menekülthelyzete nem fog elmúlni belátható időn belül, csupán krónikussá válik. Ez volt a fő üzenete az Európa vezető migrációs egészségügyi szakértőinek részvételével tartott pécsi szimpóziumnak, ahol (újra) kiderült, hogy nem a bevándorlók hozzák el Európába a szuperinfluenzát és az ehhez hasonló apokaliptikus járványokat, ám az is, hogy nem csupán Magyarország, hanem az egész EU egészségügyi ellátórendszere teljes mértékben felkészületlen a probléma kezelésére, és ennek súlyos következményei lehetnek.

Összeurópai fejetlenség

A bevezető előadást Santino Severoni, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Irodájának Migrációs Egészségügyi vezetője tartotta, aki akaratlanul ugyan, de azonnal léket ütött a bevándorlásról szóló kormányzati kommunikációba, hiszen míg Németh Szilárd volt rezsibiztos szerint a hozzánk érkezők nagy része gazdasági menekült, addig a WHO adatait ismertetve Severoni arra mutatott rá, hogy az Európa déli részébe, így hozzánk is a válságövezetek menekültjei érkeznek.

MTI / Ujvári Sándor

Az olasz szakértő hangsúlyozta, hogy bár mostanság hajlamosak vagyunk precedens nélkülinek tekinteni a mostani válságot, Európa nem is olyan régen átélt már ehhez hasonló kríziseket. A balkáni háborúk és Albánia összeomlása idején néhány év leforgása alatt milliós nagyságrendben keltek útra a menekültek Európában a XX. század utolsó éveiben, ám hiába állt rendelkezésre ez a tapasztalat, a mostani helyzet mégis teljesen váratlanul érte az európai vezetőket, ráadásul úgy, hogy mindez nem a semmiből jött, évek lettek volna a felkészülésre.

Ehhez képest nem csupán rendészeti, hanem egészségügyi vonalon is teljes a fejetlenség a cél-, illetve tranzitországok részéről, amelynek egyik fő oka az Severoni szerint, hogy a sok bába között elvész a gyerek. Az elsősorban rendészeti, másodsorban gazdasági kérdésként kezelt bevándorlás kapcsán az egészségügyi szempontok többnyire elsikkadnak, holott ennek igencsak súlyos következményei lehetnek.

Szifilisz a kanyaróért cserébe

Ezekről Dr. Szilárd István, a Pécsi Tudományegyetemen működő migrációs egészségügyi munkacsoport vezetője beszélt, akinek előadása arra is rámutatott, hogy a menekültkrízist milyen nehéz követni: míg a június végi helyzetet rögzítő magyar adatok 68 ezer menekültről tudnak, addig  a WHO adatai szerint már 110 ezernél is több menedékkérő érkezett idén Magyarországra, ami a 2014-es, szintén kiugró számnak már majdnem a tízszerese.

Szilárd István előadásából kiderült, hogy nem kell a tudományos-fantasztikus fikciók világába menekülnünk, ha világvége forgatókönyveket akarunk társítani a migrációval, hiszen a XIV. század során az európai telepesek által Közép-Amerikába hurcolt, a helyi lakosság körében ismeretlen betegségek 90 év alatt több mint 20 millió indiánnal, a populáció bő 95 százalékával végeztek – az indiánok „cserébe” az évszázadokon át rettegett szifiliszt adták az európaiaknak.

A mostani kiindulóországok jelentős része a világ legszegényebb országai közé tartozik, és az egészségügy társadalmi determináltságát jól mutatja, hogy ezekben az országokban a legmagasabb a HIV pozitívak és a TBC-ben szenvedők száma is. Egy közelmúltban végzett angliai vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a bevándorlók között több mint tízszeres a tuberkulózisban szenvedők aránya (ám még így is egy százalék alatti).

A már legyőzöttnek hitt betegségek visszatérése tehát reális kockázat Európa szerte, amely ellen kiterjedt vakcinációval lehet védekezni, hangsúlyozta Szilárd István, ám egyelőre a szűrővizsgálatok terén is meg vagyunk lőve, hiszen még a 2011-es viszonylagos békeévben is csupán a menedékkérők 31 százaléka esett át egészségügyi szűrésen a debreceni táborban, 2014-re ez az arány pedig hat százalékra esett – könnyen elképzelhető, hogy a mostani tömegnyomás idején mi a helyzet.

Nem állatokat kezelünk

Az első lépés tehát a szűrőszolgálatok megszervezése és naprakész adatok létrehozása, no és a migránsokkal első alkalommal találkozó személyzet felkészítése az esetleges egészségügyi kockázatokra, ám mindez csupán a kezdet. A távlati cél csakis az egészségügyi esélyegyenlőség biztosítása lehet, ahogy ezt több előadó is hangsúlyozta, és nem csupán humánus megfontolásokból. Olaszország gazdasága konkrétan már összeomlott volna a még mostani menekültkrízis előtt érkező migránsok munkája nélkül, és bár Magyarország egyelőre az EU-n belüli migráció kiindulópontjai közé tartozik, demográfiai mutatóinak arra utalnak, hogy kívülről érkező vérfrissítés nélkül az ország gazdasága Európa egészéhez hasonlóan nem fenntartható.

Bár az egészségügyi esélyegyenlőség az egyre inkább a szélsőjobb irányába tolódó európai politikai klímában nem mondható népszerű gondolatnak, ez az egyik fő lépés a társadalmi integráció felé, érvelt dr. Allan Krasnik, az Európai Közegészségügyi Társaság migráns egészségüggyel foglalkozó részlegének vezetője. Ennek kudarcát jól láthatjuk egész Európában, legyen szó akár a francia gettókról, akár a magyarországi cigánysorokról.

A különböző kulturális és etnikai hátterű pácienseket ellátni képes egészségügyi ellátórendszerek olyan szinten gyerekcipőben járnak, hogy az ilyen tudással rendelkező speciális szakemberek képzése is csak jövőre indul el. Ezen a téren viszont szerencsére Magyarország elől jár, hiszen az egész unióban egyedülálló képzést a pécsi és a kremsi egyetem közösen indítja el.

Mindez azért is fontos, mert a gyógyító munka már a kommunikáción elbukhat, ahogy arra Gudrun Biffl, a kremsi egyetem dékánja egy egyszerű példával rámutatott: egy arab beteg azt várja el az orvosától, hogy irányítsa, és ha kell, kemény fájdalomcsillapítók alkalmazásával azonnal elmulassza a panaszokat, míg egy európai beteg sokkal inkább érdekelt a közös munkában kezelőorvosával. A megértés hiánya olyan helyzeteket eredményezhet, mint ha állatokat kezelnénk, ami megalázó mind a bevándorlónak, mind az egészségügyi személyzetnek.

A kulturális különbségekre érzékeny egészségügy kialakítása tehát az első lépés a menekültkrízis sikeres kezelése felé, abban pedig minden szakértő egyetértett, hogy a válság nem múlik el attól, ha nem kezeljük, csak súlyosbodni fog. A labda most már a politikai döntéshozóknál pattog.