Az idén 88 éves Szabó István minden idők legsikeresebb magyar filmrendezője: 1981-es Mephisto címe filmje elnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, de Oscarra jelölték a Bizalom (1980), a Redl ezredes (1985) és a Hanussen (1988) című filmjeit is. Az utóbbi évtizedekben rendszeresen dolgozott világsztárokkal: Az ajtó (2012) főszereplője Helen Mirren volt, a Szembesítésé Harvey Keitel és Stellan Skarsgård, a Csodálatos Júliáé Annette Bening és Michael Gambon, A napfény ízéé Ralph Fiennes és Rachel Weisz. Utoljára 2020-ban mutattak be filmet a rendezésében: a Zárójelentésben újra együtt dolgozott a Mephisto főszereplőjével, Klaus Maria Brandauerrel.
2006-ban az Élet és Irodalom hozta nyilvánosságra, hogy Szabó István 19 éves korától, 1957 és 1963 között „Képesi Endre” fedőnéven jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak (a III/III-as csoportfőnökség elődjének). Szabó nem tagadta az értesülést, először úgy nyilatkozott róla, hogy egy, az 1956-os forradalomban szerepet vállalt osztálytársát akarta megmenteni ezzel, de végül visszakozott, és azt mondta, magát mentette, de szerinte nem ártott senkinek. Mint kiderült, Szabó jelentett Jancsó Miklósról, Törőcsik Mariról, Várkonyi Zoltánról és a kor számos művészéről.
Tavaly azt nyilatkozta a The Guardiannek: mivel az komoly fizikai munka, nem tudja, rendez-e még valaha filmet. Idén ezek után meglepetésként hatott a hír, hogy Szabó leforgatott még egy filmet, Márai Sándor világhírű, A gyertyák csonkig égnek című regényének feldolgozását, ismét Ralph Fiennesszal a főszerepben; Fiennes partnere Viggo Mortensen volt, de szerepel a filmben Charlotte Rampling is. A film támogatását a Nemzeti Filmintézet korábban forráshiányra hivatkozva elutasította, ám kiderült: a közmédiát működtető MTVA közel ötmilliárd forinttal szállt be a film finanszírozásába a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól kapott összeg révén. A producer Robert Lantos emellett további ötmilliárd forintnyi összeget hozott a produkcióba kanadai és angol forrásból.
A gyertyák csonkig égnek forgatása után, a vágás közben ültünk le beszélgetni Szabó Istvánnal az új filmről, eddigi pályájáról, az ügynökmúltról és arról, miért van értelme filmet készíteni, és vállalna-e még rendezést.
Sokszor elmondta, eredetileg orvos szeretett volna lenni. Most, ha úgy hetven évvel később visszatekint, már örül, hogy végül mégis filmes lett?
Hát… Lehetek nagyon őszinte? Nem örülök.
Nagyon sokat köszönhetek a filmszakmának, de most is úgy érzem, hogy nekem is orvosnak kellett volna lennem.
Mindig úgy érzem. Úgy látszik, a véremben van, ezt örököltem apámtól, nagyapámtól, apám nagyapjától. Van egy történet a családunkban, amelyben nagyapámat sürgősen egy esethez hívják. A férj aggódott, mert a felesége már órák óta ül a budin, és jajgat, hogy meg fog halni. Mindenkivel nagyanyám beszélt; azt kérdezte tőle: „Érik már maguknál is a ringló?” „Igen, érik.” „És maguknál is leverte éjjel a vihar a fáról?” „Igen.” „Ugye még maguknál is zöld volt?” „Igen, zöld volt még.” „És evett belőle az asszony?” „Azt hiszem, evett.” Nagyanyám hátranézett nagyapámra: „Maga hova megy? Hát majd elintézi a dolgát, és nem lesz semmi baj” – nagyanyám persze másképp fejezte ki magát, hogy majd mit csinál. De nagyapám vette a táskáját, és azt mondta: „De neki fáj.” És elindult.
Szabó István filmrendező
HVG / Cabrera Martin
Ezek szerint ezért van, hogy Stephanus, azaz tulajdonképpen István orvos volt legutóbbi filmjében, a Zárójelentésben? Mi lett volna, ha…?
Igen. Amit egy életre megjegyeztem: én nem csinálhatok olyan filmet, ami után az emberek úgy mennek ki a moziból, hogy öngyilkosok akarnak lenni, mert az élet úgy, ahogy van, semmit sem ér. Egy filmnek az én olvasatomban segítenie kell élni; olyannak kell lennie a történetnek vagy a megoldásnak, amiről a nézők azt mondják, igen, ez velem is megtörténhetne. Ez tőlük van.
Ha orvos lett volna, a filmjei sosem születtek volna meg.
Hát istenem, annyi film készül! Jó, hogy csináltam ezeket a filmeket, örülök neki, jó volt filmrendezőnek lenni, és remélem, mindegyik segített a nézőknek bizonyos dolgok átgondolásában. De ön kérdezett valamit, és én azt válaszoltam, amit gondolok.
Nyugodtabb élete lett volna orvosként?
Igen. Igen, ebben biztos vagyok.
