Esetenként több milliárd forintos támogatás odaítélésével lepte meg az ünnepek alatt a kormány a számára kedves szervezeteket, egyházakat, önkormányzatokat – az év végi osztogatások több száz oldalra rúgnak a Magyar Közlönyben. Makovecz-torony helyett Makovecz-bástya épül, a Testnevelési Egyetem mindent visz a felsőoktatásban, a református egyetem pedig gáláns ingatlanadományt kapott.

Bár Makovecz-torony talán nem lesz – az építész családja legalábbis határozottan tiltakozik a Melocco Miklós által a fővárosi Clark Ádám térre megálmodott, 14 méter magas, monumentális Makovecz-arcképpel díszített építmény ellen –, a kormány pénzzel támogatja, hogy Piliscsabán Makovecz-bástya néven új építménnyel egészüljön ki a katolikus egyetem campusa.

Egyebek mellett ez is kiderül a kormány által a két ünnep között megalkotott, különféle szervezeteket és célokat támogató határozatok egyikéből. Egy másik, ugyancsak december végi határozat azt is előírja, hogy a művész műteremházát Makovecz Imre Emlékközponttá alakítják, az általa jegyzett épületeket – esetleges felújításuk mellett – műemlékké nyilvánítják, a vázlataiból reprezentatív kiállítást rendeznek, továbbá felmérnék, mi az, ami a fiókban maradt tervekből esetleg megvalósítható. Mindezekre összesen több mint 6 milliárd forintot irányoztak elő.

A Károlyi-Csekonics palota

Bár a Makovecz-hagyaték ápolásán aligha van titkolnivaló, a december végi ünnepi időszakra általában jellemző, a közélet dolgai iránti csekélyebb közérdeklődés is szerepet játszhatott abban, hogy a kormány a hozzá közeliek bőkezű támogatásához fogott az év utolsó napjaiban: december 23. és december 31. között összesen közel 150 milliárd forint sorsáról döntöttek.

Osztogatás több száz oldalon

Nemcsak az a 80 milliárd forint „talált pénz” lelt gazdára, amely a költségvetés bugyraiból december közepéig előkerült – a fedezet például az volt, hogy a tervezettnél kevesebbet költöttek családtámogatásokra, garanciavállalásokra –, de az év közben megnövelt költségvetési tartalékot is sikerült lenullázni, és egyes, támogatandónak ítélt ügyek érdekében jelentős átcsoportosításokra is sor került. A gyermekétkeztetési és gyermekjóléti támogatások fejezetben akadt például olyan el nem költött 3,6 milliárd forint, amit gyorsan áttereltek vidéki sportpályák, uszodák, hidak és – például Felcsút esetében 40 millió forint értékben – járdák építésére.

Több száz oldalra rúg azoknak a Magyar Közlönyöknek a terjedelme, amelyekben az év végi támogatói döntések megjelentek. Akkora volt a sietség a kiutalásoknál, hogy olyan önkormányzatok is részesültek pénzben, amelyek nem is kértek. Az e téves címekre kiment összegeket most visszaköveteli a belügy.

Mocsai mindent visz a felsőoktatásban

Az egyes támogatások mértéke rendkívül eltérő: a legtöbbet a Testnevelési Egyetem kapta képzeletbeli karácsonyfája alá. A Mocsai Lajos vezette intézmény egymaga közel ötször annyi pénzhez jut a következő három évben, mint amennyit a felsőoktatás az utóbbi két évben fejlesztési célú támogatásként az államtól kapott (7,6 milliárd forint). Ráadásul két telekkel is bővül az Alkotás utcai campus.

Ingatlanadományban részesült a Károli Gáspár Református Egyetem is. A Budapest belvárosi, Múzeum utca 17. és Reviczky utca 6. szám alatti Károlyi–Csekonics-palotaegyüttest kapta ajándékba. Az egyházak kézből etetésének másik példája a karácsony másnapján megnyitott, 6,5 milliárd forintos rendkívüli büdzsé, amelyből a bejegyzett egyházak programjait és beruházásait támogatja a kormány.

Kattintson a nagyobb méretért!

Magáról sem feledkezett meg az államapparátus vezérkara. A minisztériumok és kormányzati szervek közel 6 milliárd extra juttatást kaptak, amit dologi kiadásokra lehet fordítani. A kormány a tömeges bevándorlás és a migrációs nyomás kezeléséhez szükséges forrásokról szóló fejezetek túllépésének „lepapírozásán” túl átcsoportosítást hajtott végre annak érdekében is, hogy abból személyi juttatások is kifizethetők legyenek. Ez azzal is összefügg, hogy karácsony előtt a belügy visszakérte a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek fedezet nélkül kifizetett túlórapénzt, majd a kirobbant botrány hatására nagyvonalúan lemondott róla.

Magával szemben korántsem olyan rigorózus a kormány, mint a beijesztett egyenruhásokkal. Korábban azzal hárította a Rogán Antal vezette propagandaminisztériumot ért vádakat, hogy a tárca felállítására 2,3 milliárd forintot csoportosítottak át a Miniszterelnökség költségvetéséből. Ehhez képest most két jogcímen (kormányzati kommunikáció és konzultációk) gyorsan hozzávágtak további 3 milliárd forintot.

Alamizsna az egészségügynek

Az igazán rászoruló területeknek – az egészségügy, az oktatás – ezzel szemben csupán alamizsna jutott. A várólisták csökkentésére vagy az onkológiai diagnosztikai többletfeladatokra szánt plusz 1 milliárdos, illetve 800 milliós támogatás például olyan tételekkel van „pariban”, mint a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtoknak vagy a Fidesz bölcsőjének számító Bibó István Szakkollégiumnak juttatott extra ajándék.

Összesen 135 önkormányzat részesült az áldásból, átláthatatlan szempontok alapján. Hódmezővásárhely esetében például „a megyei jogú város feladatainak támogatása” a címszó (vagyis az alaptevékenység), másutt egyedi problémák megoldására szántak többletforrást (például a váci mélygarázs helyzetének rendezésére vagy a békásmegyeri piacra). Karcag pedig a világkiállítási pavilon, a „Sámándob” befogadásához kap 500 millió forintot.

A többség sportlétesítmények felépítése, felújítása, bővítése címén jutott rendkívüli pénzekhez (például Apátfalva, Bicske, Balatonlelle, Kőszeg, Mártély, Monor, Tordas). Mindezen felül a kormány 152 millióval megtoldotta a több milliárd forintos nemzeti stadionépítési programot is. Ezzel párhuzamosan belső átcsoportosítást is végrehajtott benne: így jutott például Seszták Miklós miniszter szülővárosa, Kisvárda – amelynek labdarúgócsapata a bajnokság másodosztályának 5. helyén áll – az eredetileg tervezett 800 milliót további 690 millió forinttal megfejelő stadionfejlesztési többlettámogatáshoz.