„Nagyon nem szeretném, ha idős édesanyámat olyan mentősök szállítanák kórházba, akik már 23 órája szolgálatban vannak” – méltatlankodott egy orvos, aki maga is éveket töltött a sürgősségi betegellátásban. Eddig ugyanis 12 óra volt az Országos Mentőszolgálatnál a napi munkaidő maximális hossza, június elsejétől azonban ennek a dupláját is le lehet nyomni egyhuzamban.

Legalábbis erről állapodott meg Máté Gábor, az OMSZ megbízott főigazgatója és Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke. „Szó sincs kényszerről, június elsejétől az vállalja, aki akarja, s ha kiderül, hogy mégsem bírja, a következő hónapban visszaléphet a készenléti jellegű beosztástól” – magyarázta a HVG kérdésére Toma, aki szerint az egyezség a munkáltató és a munkavállalók érdekeit egyaránt szolgálja.

Az OMSZ krónikus munkaerőhiánnyal küzd, az alacsony jövedelmű egészségügyi dolgozók pedig azért örülnek, mert egy nap alatt három műszakot teljesíthetnek, ami után 48 óra pihenőidő jár. Ezt azonban a legritkábban töltik relaxációval, jellemzően másod- és harmadállásokban egészítik ki a jövedelmüket.

A megállapodás sűrűn hivatkozik a munka törvénykönyvére és az egészségügyi tevékenység végzésének szabályaira, hogy bizonyítsa: a mentős munkakörök mindegyikét készenléti jellegűnek lehet tekinteni. Ha ez megáll, akkor a 24 órás szolgálatot bárki vállalhatja, beleértve a gépkocsivezetőt, a számítógép képernyője előtt ülő mentésirányítót, valamint a baj esetén kivonuló ápolót, mentőtisztet, orvost. Ennek azonban a munka törvénykönyve szerint az a feltétele, hogy a munkaidő egyharmadában ne legyen semmi tennivalójuk. Egy másik paragrafus viszont napi nyolc órában korlátozza a készenlétben végzett munka időtartamát.

Mentősmatek

Az ország lakosságának egyharmadát ellátó közép-magyarországi régióban nem éppen az unalomra panaszkodnak a mentősök, szolgálat közben nemhogy szunyókálni, de sokszor még enni sincs idejük. A tengelyen, vagyis a mentőállomáson kívül töltött idő országos átlaga az OMSZ belső statisztikája szerint 63 százalék körül van, ám ez rendkívül nagy eltéréseket fed.

Kis, vidéki mentőállomásokon, napi néhány eset mellett talán értelmezhető a készenléti jelleg, a nagyvárosokban azonban egyik feladat a másikba ér. A tűzoltóknál a 24 órás készenlét nem okoz gondot, hiszen mindössze napi néhány esethez kell kivonulniuk, szerencsés esetben napokig egyhez sem. A mentőknél azonban semmiképp nem jön ki a matek: a 24 óra 63 százaléka 15 óra, vagyis jelentősen több, mint amennyit készenléti munkavégzésnek lehet tekinteni. Ráadásul külön jogszabály korlátozza a képernyő előtt végezhető munka hosszát, a hivatásos gépjárművezetőket pedig a közlekedésbiztonsági rendelet parancsolja le négy és fél óránként kötelező pihenőre a volán mellől, és tíz órában maximálja a napi munkaidejüket.

Magyarán, a mentősök 24 órás szolgálata súlyos aggályokat vet fel.

Annak ellenére, hogy az egészségügy nagy részét államosították, nincs olyan nyilvántartás, amely összesítené, hogy a különböző munkahelyeken – kórházban, szakrendelőben, mentőknél, háziorvosi ügyeletben – ki mennyivel többet teljesít a jogszabályban megengedett heti hatvan óránál. És persze szó sem esik a magánszolgáltatóknál vagy magánpraxisban, netán ágazaton kívüli munkahelyen lenyomott pluszműszakokról. A kimerült, kialvatlan mentős – legyen ápoló, sofőr vagy orvos – pedig nem nyújtja a tőle elvárható segítséget, sőt ön- és közveszélyes lehet.

Intenzív kádercserébe kezdett az új főigazgató

Egyéb furcsaságok is vannak a mentők háza táján. A december elsejétől megbízott, gazdasági és repülőmérnök végzettségű főigazgató, aki a hazai mentésügy-alapító Kresz Géza egyenes ági leszármazottjának mondja magát, széles körű kádercserébe kezdett.

Sokak megrökönyödésére biztonságvédelmi igazgatói posztot létesített, jóllehet az érvényben lévő szervezeti szabályzat szerint ilyen állat nincs. Egykori repülőtéri kollégáját helyezte erre a belső elhárítási posztra – egyelőre megbízottként. A gépjárműosztály élére szakirányú felsőfokú végzettség nélküli ismerősét tartotta a legalkalmasabb pályázónak.

Az pedig már a felügyelő szaktárcánál is feltűnt, hogy a regionális mentőigazgatósági posztokra meghirdetett pályázatoknál nem volt feltétel az egyetemi végzettség. Minden jel arra mutat, hogy a megbízott főigazgató korántsem az egészségügyi államtitkárság favoritjaként került szakmai outsiderként az OMSZ-hoz, de a HVG informátorai úgy tudják, hogy kiválasztásában a humántárca vezetője sem volt részes.

Kulcs lehet az összefüggések megértéséhez, hogy a háttérintézmények karcsúsítását menedzselő miniszterelnökségi tervben felmerült: olvasszák be a mentőszolgálatot a katasztrófavédelembe. Máig lóg a levegőben a hívószám egységesítésének terve is, amely megszüntetné a mentők külön 104-es számát, helyette minden vészhelyzeti hívást a 112 fogadna. Az sem zárható ki, hogy az egészségügy olcsósítását egyesek a mentés karcsúsításával vélik megoldani úgy, hogy csak a legvégső esetben, katasztrófaelhárításra legyen mozgósítható a szervezet.