Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

Se nem jobb, se nem bal? Meg a baloldal nem elég nemzeti? Meséljetek még valami vadiújat!

Elzúgott olimpiánk, köpjünk egyet utána ennek az emeletes hülyeségnek, és legyünk hálásak azoknak, akik megakadályozták. De az a hála nem biankó csekk, és nem szabadjegy.

„A 21. században nem ideológiák, hanem értékek mentén kell politizálni... nincs szolidaritás a jobboldalon, és nincs pozitív nemzetkép a baloldalon.” Így hangzott a Momentum diadalmas székfoglalója először, és a gólörömben elengedtem a fülem mellett; jól van fiúk, kicsúszott egy büfi, majd holnapra átgondoljátok. Aztán most szembejött megint. Ezek komolyan ennyit gondolnak.

A mozgalom Gyurcsány Ferencnek válaszolt éppen, aki kifejezte örömét a fellépésük miatt. Ez az öröm elsőre álszentnek hangzik, de van alapja. Nyilván egy rivális belépése alapvetően nem jó hír, viszont az olimpiaellenes kampány nemcsak a Momentum, hanem általában a politika felé fordította vissza tömegek figyelmét. Ebből pedig profitálhat mindenki, aki látszik. Az elmúlt években a tehetetlenség alaposan depolitizálta a magyarokat. Változásnak nem látszott esélye, így olyan ügyek mellett is vállvonogatva mentek el a járókelők, amelyek pedig a húsukba vágtak. A korrupció vagy az oktatásügy és egészségügy válsága csak pillanatnyi fellángolásra volt elég, aztán jött a beletörődés.

A legnagyobb nyertes azért persze a MoMo, rá figyel a legtöbb szem, hogy ha ezt ilyen ügyesen elintézte, akkor még mit várhatunk tőle. Nagy lehetőség ez a bemutatkozásra.

És az úgy hangzik, mint fent. Hű, a mindenit, mekkora innováció bontakozik itt ki éppen: valakik végre meg akarják haladni a jobb- és baloldalt egyaránt! Hát ez aztán felfedezés a javából, talán ki is lehetne tűzni egy táblát, hogy Északi Sark, felfedezve a Momentum Mozgalom által. Csak sajnos ezt a fát már körbepisilte minden erre járó kutya a kétfarkún kívül. Nevezték harmadik útnak, nemzeti baloldalnak, meg úgy, hogy „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”, aztán van ehhez egy komplett gyűjtemény a néhai LMP hagyatékában. A legáthatóbb szagú jelzés szerint pedig ez itt a centrális erőtér. Meg van haladva jobb- és baloldal, ehhez ti nem kelletek.

Értékek és ideológiák összefüggnek, nem véletlenül forgalmas csatatér az emberi jogok terepe. Lehet belőlük kutyulni valami pillanatnyilag jól eladhatónak tűnő csokrot, csak félő, hogy ez a következetesség rovására megy, aztán belebonyolódik az ember, és jön a szánalmas lavírozás.

Ilyen érték például a szolidaritás, amit joggal lehet számon kérni a mai Magyarországon, csak jó tudni, hogy ebből bizony irányzatok következnek. Nemzetközileg ismert társadalomszervezési modellek, amelyeknek sajnos van már nevük. Előbb-utóbb valamelyiket vállalni kell majd. Úgyis felismerik.

Szóval az azért nem baj, ha van az embernek világnézete. Oké, hogy már mind foglalt, de az se tartható sokáig, hogy nem gondolunk semmire, mert annyira eredetiek vagyunk. Az elvek megkönnyítik az egyenes beszédet, óvják a személyiség integritását, és elejét veszik az olyan hibáknak, mint amikor a hétmérföldesre nőtt arc odaveti másfélmillió embernek, hogy nekik nincs pozitív nemzetképük.

Jó modor kérdése ezt benn tartani, de amúgy ehhez is elég a közelmúlt történelme. A baloldal hazaárulózása ugyanis nemhogy a rendszerváltásig nyúlik vissza, hanem mindig is sláger volt, ha kell, visszavezethető Jézusig. Van legalább annyi neve, mint a harmadik útnak: idegenszívűség és -szerűség, gyökértelenség, külföldiügynöközés, hígmagyarozás. Ráadásul ebből a suta megszólalásból az is következik, hogy bezzeg a jobboldalon, ott aztán van valami nagyon pozitív nemzetkép. Aham, szóval ott nincs semmi gond a nemzetfelfogással. Nagyon újszerű tudományos kutatás ez, fiúk, meséljetek még!

Ja, hogy ez csak retorika? Pozicionálás? Taktika? Ó, hát ebben sincs semmi új. A migránsozás is csupán retorika, sőt amikor a magyar jobboldal – a maga hótt pozitív, darutollas nemzetképével – előállt a „nemzeti oldal” fogalmával, az is csak szöveg volt.

Csakhogy az vagy, amit kimondasz.

Ezek a sült hülyeségek idővel megtelnek tartalommal, gurulnak a maguk medrében, és a vége az, hogy a pillanatot kell uralni, az igazság meg nem számít. Ezt is feltalálták, megismételni fölösleges és káros.

Vagy az is egy lehetőség, hogy nemcsak vagdalkozunk, hanem kiállunk szépen a pódiumra, és elmondjuk érthetően, mi is az a pozitív nemzetkép, ami a baloldaliaknak nincsen; ezzel szemben és ebből következően jobboldalon megvan.

Gyanítom, hogy itt megállna a tudomány. Akkor az unióhoz, NATO-hoz való viszonyról kellene beszélni, Oroszországról, történelemről, és azon belül azokról a szégyenletes kísérletekről, amikor a hatalomvágy mások kirekesztésében látta meg a siker útját. Ha erről értelmesen beszélgetni kezdünk, akkor már nehéz olyat mondani, amit ne képviselne évek óta a létező ellenzék.

És így van ez azokkal a szakpolitikai víziókkal is, amelyekkel már előállt a mozgalom, egészségügy és oktatás témájában. Nem arról van szó, hogy nem helyeselhetők a célok és az eszközök, hanem arról, hogy ezek közhelyek, a legtöbb már három éve is szerepelt a ballib pártok választási programjában, avagy pozitív nemzetképében. Csak kicsit alaposabban kifejtve.

Az olimpiaellenes kampány alatt jól látszott a megszeppenés a hivatásos ellenzék soraiban. A kezdeményezés sikere fenyegetőnek tűnt. Jönnek ezek a máris rendkívül nagy arcú, nyelveket beszélő, trendi fiatalok a kreativitásukkal meg humorukkal és menőségükkel, és ezzel bizony már mandátumok és egyéb pozíciók kerülnek veszélybe. Ám egyelőre a félelem alaptalannak bizonyult. Intellektuálisan a Momentum nem előzte be a parlamenti ellenzéket, viszont olyan arroganciával próbálja letolni a térképről, amit a Fidesztől megkap, aki erre izgul. Semmi új, de az legalább haveri alapon és óriási mellénnyel. Még nem igazolták, hogy szükség volna rájuk a továbbiakban. Ez eddig nem a rendszerváltás befejezése. Csak felöklendezik a hordalékát.

Azt bebizonyították, hogy a politizálásnak van értelme, a változtatás lehetséges. Ez nemcsak nekik esély, hanem mindenki másnak. Nem megijedni kell tőlük, hanem dolgozni és okosabbnak lenni. Ez nem tűnik lehetetlennek, a verseny viszont mindenkinek jót fog tenni. A kihívónak is.