Ungváry Krisztián
Ungváry Krisztián

"Európa erős embere" egyelőre az unió kifosztásán és elárulásán dolgozik.

Orbán Viktor büszkén hivatkozik arra, hogy neki köszönhető a „migránsok”, pontosabban a háborús menekültek feltartóztatása. Párthívei töretlenül hisznek ebben, és lassacskán ez a „vívmánya” válik legfőbb önlegitimáló tettévé.

Közelebbről nézve azonban a kép egyáltalán nem ennyire egyértelmű. A magyar kormányfő ugyanis legalább annyira hajlandó olyan politikai formációk támogatására, amelyek Európára menekültek millióit zúdítják, mint a menekülők feltartóztatására. Szíria elnéptelenítésének gyakorlati végrehajtója ugyanis az orosz elnök, Vlagyimir Putyin. A szíriai polgárháborúnak természetesen több felelőse is van. A felelősök közül azonban csak az orosz fél az, akinek a nincstelenné tett milliók Európára irányítása politikai érdeket jelent. Orosz katonai segítség nélkül az Asszad-rezsim már nem létezhetne. Az orosz katonai segítség elsősorban olyan harci technikák alkalmazását jelenti, amelyek tömegesen semmisítik meg az ellenzékinek tekintett szunnita lakosság épületeit. Asszad stratégiája ugyanis abból áll, hogy elnépteleníti azokat a területeket, amely lakosságának lojalitását nem lehetséges visszaszerezni. Ez sokkal egyszerűbb és olcsóbb módszer területek elfoglalására, mint a lakosság politikai megnyerése. Az exportált orosz haderő jelentős mértékben OFAB-250 bombákat használ, amelyekkel nem is lehet precíziós célzást végrehajtani. Emellett az orosz hadsereg saját bevallása szerint eddig nem kevesebb, mint 162 különféle fegyvert próbálhatott ki ezen a hadszíntéren a civilek kárára. Tehát nyíltan bevallották, hogy gyakorlatilag a szír lakosságon kísérletezgettek fegyverekkel. Sejthetjük, hogy ennek során mennyiben voltak tekintettel az ártatlanokra. Az orosz fegyverek változtatták az elővárosaival együtt 2,5 milliós Aleppó jelentős részét szellemvárossá. A pusztítás azokra a vidéki településekre is jellemző, amennyiben annak lakossága szunnita, a jelenség tehát egyáltalán nem csak Aleppóra korlátozódik.

Putyin szíriai beavatkozásának számos oka van, ezek közül semmiképp sem elhanyagolható az a szempont, hogy a nincstelenné tett és elűzött emberek milliói alapvetően Európa számára jelentenek biztonsági kihívást. Arra, hogy az orosz elnök szándékosan gerjeszti a menekülthullámot, a bevetett fegyverek jellege és bevetésük módja már önmagában is elég bizonyíték, nem beszélve arról, hogy Putyin Asszadtól semmilyen formában nem kérte a tömeges elűzés leállítását. Az orosz elnök tehát szíriai szereplését Európa destabilizálására használja.

Történelmi gyökerek

Az az orosz politika, amely feladatát Európa destabilizálásában látja, nem újkeletű. Ivan Majszkij külügyi népbiztos-helyettes „A jövendő világ kívánatos alapelveiről” című, Vjacseszlav Molotovnak címzett tanulmánya 1944 elején a szovjet külpolitika stratégiai céljait Putyin koncepciójához nagyon hasonlóan foglalta össze.

A terv pragmatikus formában leszögezte, hogy a jövő Európájában „nem lehet megengedni erős szárazföldi hadseregekkel rendelkező különálló államok vagy államcsoportok létrejöttét. (…)  csak egyetlen szárazföldi hatalom – a Szovjetunió, és egyetlen erős tengeri hatalom – Anglia maradhat”. A kisállamok föderációi sem kívánatosak. Majszkij tehát olyan rendezés alapjait vázolta fel, amelyben az összes európai ország, beleértve Franciaországot is, katonailag csak a Szovjetunió árnyékában élhet, független politikai szövetségeket nem alkothat. Megvalósulása esetén ez a koncepció az európai államok teljes kiszolgáltatottságát eredményezte volna. A szovjet külpolitika számára Bulgária, Románia, Jugoszlávia esetében „kölcsönös segítségnyújtási szerződéseket” megkötését javasolta –ugyanúgy, mint 1939 augusztusa után a balti államok esetében történt...

Majszkij koncepciójának relevanciáját növeli, hogy Sztálin már korábban is hasonló gondolatokkal játszott. 1943 novemberében a teheráni konferencián például leszögezte, hogy „a legostobább dolog volna új kombinációkat”, azaz konföderációkat vagy más szövetségi rendszereket létrehozni Európában. Számára tehát az európai kontinens, legalábbis annak közép-kelet-európai része afféle „közel-külföldnek” számított, még annál is jobban, ahogyan az USA-nak Közép-Amerika banánköztársaságai vagy Kuba. A folytatás ismeretes.

Putyin és Európa

Az orosz miniszterelnöktől Majszkij gondolatai már csak KGB-s szocializációja miatt sem állhatnak távol. Sokkal fontosabbak azonban azok a pragmatikus szempontok, amelyek miatt az orosz Európa-koncepció nem az EU esetleges további keleti bővítésében, hanem sokkal inkább az EU paralizálásában érdekelt.

Nem véletlen, hogy soha nem merült fel, hogy Oroszország belépjen az EU-ba, holott például a földrajzilag és kulturálisan egyaránt sokkal kevésbé EU-kompatibilis Törökország esetében ezt a lehetőséget sokáig reálisnak tekintették. Oroszország a maga diktatorikus, illiberális modelljével nem kompatibilis Nyugat-Európával. Az orosz gazdaság rövid távon biztos nem nyerne, hanem csak veszítene azzal, ha megnyitná piacait, nem beszélve arról, hogy egy ilyen piaci nyitás egyúttal politikai nyitást, és ezzel együtt az oligarchák hatalmának csökkenését is jelentené.

Putyin a Szovjetunió szétesését az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte. Mindig is meglévő euroszkepticizmusa 2013 óta nyílt Európa-ellenességbe csapott át. Mindez jól nyomon követhető az orosz titkosszolgálat európai bomlasztó tevékenységének növekedésében, és az euroszkeptikus mozgalmak finanszírozásában egyaránt. A francia Front National 2013-ban például egy orosz banktól kapott 9,4 millió eurós kölcsönt. Más euroszkeptikus mozgalmak esetében is keletkeztek nyomok arra, hogy orosz támogatást élveznek. A cseh kémelhárítás már 2015-ben publikálta jelentésében, hogy az orosz hírszerzés legnagyobb fenyegetését az jelenti, hogy mesterségesen igényt teremtenek az EU-ból való kilépésre. Sokatmondó, hogy Putyin politikáját rendre az Európa-ellenes pártok üdvözlik: az osztrák Szabadságpárt, a brit UKIP és a görög Arany Hajnal egyaránt az Európai Uniót hibáztatta azért, hogy Putyin a Krím annexiójára „kényszerült”.

Az erős EU elleni hadjáratban Oroszország számára a migrációs nyomás előidézése egyfajta ötödik hadoszlop szerepét játssza. A különböző migráns-, illetve menekültcsoportok integrálása egyébként sem egyszerű feladat, de erre a rövid idő alatt Európába özönlő, és ott rendkívül egyenlőtlen arányokban eloszló menekültek jelentősen ráerősítenek. Mindez nem csak kívánatos mellékhatás, hanem közvetlen politikai cél is. Példa erre az az „aktív intézkedés”, amelyet az orosz titkosszolgálatok 2016 januárjában indítottak Berlinben. A történet azzal kezdődött, hogy egy 13 éves kislány két napra eltűnt otthonról. Feltalálása után azt állította, hogy három migráns egy lakásban tartotta fogva, ahol megerőszakolták. A hírt először német szélsőjobboldali fórumokon terjesztették, majd néhány nap múlva „spontán” tüntetések robbantak ki, amelyeket az jellemzett, hogy résztvevőinek többsége rendelkezett oroszországi gyökerekkel, és a tüntetésre vitt plakátok meglepően egységesek voltak. Az orosz közszolgálati tévé feltűnően nagy terjedelemben tudósított az esetről, Szergej Lavrov külügyminiszter pedig azzal vádolta a német hatóságokat, hogy eltussolják az ügyet.

Mindeközben egyértelműen kiderült, hogy a 13 éves lányt senki sem erőszakolta meg, a valóságban két napig barátnőjénél bujkált. Az ügy azonban kiválóan alkalmas volt arra, hogy hisztériát lehessen kelteni az állítólag „tehetetlen” német rendőrség és „nemzetellenes” német kormányzat ellen, továbbá, hogy növelni lehessen a német alkotmányosságot aláásó politikai mozgalmak szavazatait.

Az orosz információs hadviselés 2010 óta már olyan szinten zajlik, hogy titkosszolgálati szakértők „új hidegháborút” emlegetnek. Mindez Magyarország esetében is tetten érhető. A magyar közszolgálati és kormányirányítás alatt álló médiában szignifikánsan nőttek a Putyin-párti és euroszkeptikus publikációk, ráadásul ezek terjesztői rendre korábban ismeretlen, reputáció nélküli, vagy más szempontból obskúrus személyek voltak. Mindez fordítva is igaz: az orosz médiában Orbán Viktor szerepeltetése a régió politikusai közül abszolút felülreprezentált. Még a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet egyik tanulmánya is rámutat, hogy az oroszországi orosz közönség részére Magyarország az EU- és NATO-ellenes propaganda egyik kiemelt példáját képezi.

Orbán és a „keleti nyitás”

A magyar miniszterelnök nagyon sokat tett azért, hogy az orosz titkosszolgálatok a lehető legnagyobb hatékonysággal rombolhassák az EU intézményeit. Még az sem zavarta, amikor esetenként magyar emberéleteket is veszélyeztető műveletekre került sor. A Györkös István elleni nyomozás például kiderítette, hogy a szervezet 2010 óta az orosz katonai titkosszolgálattal szoros kapcsolatokat ápolt, többek között évente legalább ötször közös airsoft-gyakorlatokat tartottak. Az oroszok megszerezték az MNA weboldalát, és azt dezinformációs oldallá alakították át. Mindez éveken át semmilyen intézkedést nem váltott ki. Majd amikor Györköst 2016-ban letartóztatták, az akció egy magyar rendőrtiszt halálát követelte. A legkevesebb, ami állítható, hogy a magyar szervek mindezt elkerülhették volna, ha a politikai komolyan veszik az orosz titkosszolgálati fenyegetést, és csírájában elfojtják az ilyen megközelítő akciókat.

Orbán Viktor attól sem zavartatja magát, hogy orosz barátja, aki az utóbbi időben már évente meglátogatja, otthon az 1956-os forradalmat a CIA-ügynökök által feltüzelt náci csőcselék lázadásaként értékeli. Annak ellenére, hogy az ellenkezője napnál is világosabb, Orbán, Szijjártó Péter és Lázár János többször kifejtették, hogy szerintük az orosz törekvések nem fenyegetik az EU-t és a NATO-t. A magyar miniszterelnök a letelepedési kötvényekkel gyanús hátterű, ámde gazdag migránsok tömegeit engedi be Magyarországra (például a 25 éve körözött időközben elhunyt Ghait Pharaont) és ezzel az EU-ba. Az átlagos háborús menekültekhez képest köztük nyilvánvalóan felülreprezentáltak azok, akik valamilyen titkosszolgálathoz köthetőek, hiszen a menekültekkel ellentérben ők azonnal lakcímhez és szabad mozgáshoz jutnak. Ellenőrzésükkel pedig az erre hivatott szervek az előírások sajátossága miatt (30 napjuk van erre kérelmezőnként) nem tudtak foglalkozni, már csak azért sem, mert mindehhez azokban az országokban, ahonnan a kérelmezők jönnek, a magyar szolgálatok nagyon rossz pozíciókkal rendelkeznek.

A „keleti nyitás“ nem csak Oroszország esetében jelenti a demokráciák veszélyeztetését. Semjén Zsolt nemrég 26 milliárd forintos hitelszerződést ajánlott Iránnak azért, hogy az mini-atomerőműveket építhessen, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnak majd el. Ép ésszel felfoghatatlan, hogy egy biztonsági szempontból ennyire öngyilkos módon kockázatos beruházást hogyan támogathat a magyar kormány. Első látásra legalább ennyire felfoghatatlan, hogy miért éppen Magyarországnak kell hitelt nyújtania ehhez egy nálunk hússzor nagyobb és jóval tőkeerősebb ország számára. A magyarázat csak az lehet, hogy a hitelkonstrukciót valamilyen zsebbe történő visszajuttatással, azaz közpénzjelleg-elvesztéssel kombinálták, és rajtunk kívül egyetlen kulturált európai politikus nem akadt, aki erre hajlandó lett volna.

Magyarország minősült a leginkább fenyegetettnek a Globsec nevű cég Visegrádi Alap által finanszírozott jelentése szerint. Ez a kutatás a visegrádi országok orosz titkosszolgálati akciókkal szembeni sérülékenységét vizsgálta. Politikai berendezkedés és az állami ellenintézkedések területén egyértelműen Magyarország minősült leginkább sérülékenynek. Jól példázza ezt, hogy a magyar közmédia olyan hangnemben tudósított az ukrajnai és a krími konfliktusról, mint ha azt Moszkvában fogalmazták volna.

A magyar történelemben számos példa van arra, amikor az ország vezető politikusai a „két pogány közt“ elv alapján két nagyhatalmi tömb között próbáltak egyenlő távolságot megtartva lavírozni. Az effajta kísérletek sora a Bizánc és Róma közötti választással kezdhető, és egészen a török-osztrák birodalom közötti lavírozásig tart. Az a kérdés azonban, hogy Magyarországnak hová érdemes tartozni, a modern polgári fejlődés óta már nem válaszolható meg kétértelműen. Magyarország egyedüli és kizárólagos esélye arra, hogy nyugati életszínvonalat közelíthessen meg, a nyugati integrációtól remélhető. Kelet felé kacsingatásoktól, Putyin felé lejtett pávatáncoktól nem.

Mindent összevetve a magyar miniszterelnök viselkedése a menekültek ügyében kétarcú. Miközben egyik kezével mindent megtesz azért, hogy legitimáljon egy háborúkat kirobbantó és tömeges etnikai tisztogatásban bűnrészes rezsimet, addig a másik kezével falat épít az előbbi által elűzöttekkel szemben. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy pontosan tudja, hogy a menekülők közül szinte senkinek sem életcélja az, hogy Magyarországon telepedjen le (anyagi okokból Magyarországról is a lakosság egy része Nyugat-Európába megy), és figyelembe vesszük azt is, hogy a kerítésépítés és a hozzá csatolt hazug propaganda során újra irdatlan mennyiségű közpénzt lehetett ellopni, akkor sejteni lehet Orbán Viktor valós motivációit. Ezek között a közpénzek eltüntetése bűn, a Putyin támogatása által az Európai Unió destabilizálásában való passzív részvétel pedig hazaárulás.