szerző:
Daróczi Ágnes
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Augusztus 2. a Roma Holocaust áldozatainak emléknapja. Azonban nemcsak az elhurcoltaknak van történelmük, hanem az emlékezetpolitika birtoklásáért folytatott küzdelemnek is.

Több mint hét évtizede befejeződött a II. világháború. Több mint két emberöltővel vagyunk a történtek után. Az a tény azonban, hogy a romáknak sem intézményei, sem értelmisége nem volt és ráadásul a hagyományos közösségek is átalakultak, felbomlottak - végképp egy történelem nélküli, „amnéziás” néppé tett bennünket. Mindarról, ami a Holocaust alatt történt a romákkal máig keveset tudunk. Ez nem csupán hazai jelenség, nemzetközi vonatkozásban is igaz állítás. Bár alig van az egykor nácikkal szövetséges országokban olyan cigány család, amelynek közeli hozzátartozója ne lett volna üldözött, gettóba, kényszermunkatáborba vagy koncentrációs táborba hurcolt, mégis kevés áldozat nevét ismerjük..

Ennek az „amnéziának” - többek között - a Romani Rose vezette Dokumentációs és Kulturális Központ életre hívása Heidelbergben (1991) és az ő kezdeményezésükre a K. G. Saur kiadó által megjelentetett Emlékkönyv vetett véget. (Ugyan már 1949-ben feltárták a cigányláger foglyainak névsorát, mégis 1993-ban jelent meg csupán a meghatározó jelentőségű kiadvány!) Természetesen nem arról beszélünk, hogy a túlélők maguk ne kezdtek volna tiltakozó akciókat már a hetvenes évek elején. Azonban azzal kellett szembesülniük, hogy a deportálásukat előkészítő összeírások adatait, a szintiket és romákat „aszociálisnak” és „fajilag alacsonyabb rendűnek”minősítő kartonokat a hivatalok és a rendőrség továbbra is bűnügyi aktákként használta.

Helmut Schmidt kancellár 1982-ben mondta ki először hivatalosan, hogy a szintiket és romákat faji alapon üldözték, és hogy ami velük történt, az genocídium.

1973. Heidelberg – szintik és romák tüntetése, a szónok Vinzenz Rose
©

*

Magyarországon a romák Holocaust alatti üldöztetésének először Lojko Lakatos József díjnyertes diplomafilmje állított emléket. (Elfelejtett holtak) Civil kezdeményezésre a toronyi túlélők állítottak először emléktáblát elhurcolásuk negyvenedik évfordulóján. Karsai László történész levéltári kutatások és az értékforgalmi bank - igen szerény - romákra vonatkozó kárpótlási adatai alapján publikált kötete 1992-ben született.

Tömeges mozgalom azonban csak az ötvenedik évforduló kapcsán, 1994-ben vette kezdetét. Fátyol Mihály és a Cigány Ifjúsági Szövetség szervezésében 8 busz indult augusztus másodikán nemzetközi megemlékezésre Auschwitzba.  Az útról nem csupán dokumentumfilm készült az akkori Patrin magazin számára, de az első - valóban romák által készített - magazinhoz fűződik a televíziózás történetében első Roma Nap megrendezése is. 1994. augusztus 2-án hét órás televíziós műsorfolyam gondoskodott róla, hogy új szempontok és tudások, más szemlélet jusson el széles nézőközönséghez. Köszöntőt mondott a köztársasági elnök, Göncz Árpád, és az akkori miniszterelnök, Horn Gyula levelében megkövette a romákat. Milyen kár, hogy igazi, politikai tettek nem követték a szép szavakat.

A romáknak pedig itthon nem voltak – a heidelbergihez hasonló – intézményeik, sem forrásaik a kutatásokhoz. Csupán civil szervezeteik – és akkoriban még folyóirataik – amelyek fontosnak tartották történelmünk fordulópontjait a közös történelem részévé tenni.

Több mint tíz évig a parlament előtti szabad ég alatt tartottunk virrasztással egybekötött megemlékezéseket civil szervezeteink szervezésében. A sokszínűséget felvonultató művészeti előadások egyaránt jelképezték a romák sokféleségét és tehetségét, de elszántságát is, hogy a múlttal le akarnak számolni. A rendszerváltás utáni Magyarországon más jövőt gondolnak maguknak is.

De hiába tették szóvá a civilek ezeken az ünnepségeken is a szélsőséges eszmék újraéledését, a megkülönböztetés jelenlétét, az intézmények hiányát, a szegregált oktatás jövőt rabló hatását. Pusztába kiáltott szó maradt minden beszéd.

*

A hatvanadik évforduló közeledtével a Romédia Alapítvány vezetésével a Romaversitas és a Roma Polgárjogi Alapítványok együtt kezdeményezték egy méltó emlékmű állítását. A Fővárosi Önkormányzat képviselőtestületéhez és a főpolgármesterhez egyidejűleg címzett levelet legnagyobb örömünkre egyhangú támogatás fogadta.

Így történt, hogy bár csak 2006 szeptemberére készült el a Holocaust Roma Áldozatainak emlékét őrző Duna-parti emlékmű - a civil roma szervezetek kezdeményezéséből ma köztéri szobor áll a Duna partján, a Nehru parton, ahova nagykövetek és a mindenkori kormány, pártok, közéleti emberek és civilek hozzák el minden évben koszorúikat.

Szabó Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész és Maurer Klimes Ákos fekete háromszög hasábot formáló emlékműve az emberi torzóval köztéri szobor – a Budapest Galéria felelős a szobornak és környezetének gondját viselni.

 

©

A hatvanadik évfordulóra megnyílt Holocaust Dokumentációs Központban nehezen tudtuk elérni, hogy a romák szenvedéseiről is kiállítás nyíljon. Hatvan évvel a történtek után még lehetett érv, hogy „kevés a dokumentum, nincs miből kiállítást szervezni”! Ez bizonyítja legjobban, az írástudók felelőtlenségét és a kutatásokra, dokumentálásokra fordított kevéske forrást és figyelmet. Minőségi változást az amerikai bíróság által finanszírozott tájékoztató kampány hozta Európa-szerte. Tizenhét érintett országban állítottak fel tájékoztató irodákat, hogy a túlélőket segítsék a svájci bankok és más szervezetek ellen folyó perekbe felperesként bekapcsolódni és egyben kárpótlásért folyamodni. Magyarországról több mint háromezer túlélő jelentett be igényt a svájci segély programra, illetve német kárpótlásra. A túlélők és leszármazottak vallomásai, valamint az azok alapján folyó kutatások mai tudásunk sarokkövei.

*

Augusztus másodika – az auschwitzi cigányláger felszámolásának évfordulója mára emléknap egész Európában. A Roma Holocaust Emléknap európai elfogadtatásában fontos szerepet játszott Járóka Lívia Európa parlamenti képviselő, aki a Roma Bölcsek kezdeményezését vitte tovább. S bár ő még nem járt sikerrel, a svéd Női Kezdeményezés Párt színeiben képviselői mandátumhoz jutott Soraya Post – aki egyben alapító tagja az Európai Roma/Traveller Fórumnak is – sikeresen állt a kezdeményezés folytatásának élére.

Az Európai Roma/Traveller Fórumhoz kötődik május 16, mint történelmileg fontos évforduló beemelése a kisebbség jeles napjai közé. Az auschwitzi cigánylágert ugyanis eredetileg 1944. május 16-án akarta felszámolni az SS. Csakhogy a cigányok akkor ellenálltak, nem engedelmeskedtek gyilkosaik parancsszavának. Vannak ugyan látszólag egymásnak ellentmondó túlélői megnyilatkozások arról, hogy volt-e fegyveres harc, vagy csupán a parancsnak nem engedelmeskedtek. Bár ez nem releváns: Auschwitz-Birkenau II.B.e táborában 6 szektor volt, 32 barakkban tartották fogva az elhurcoltakat. A tábor egyik szélén történhetett más, mint egy kilométernyire. 2012-ben a Romédia Alapítvány még dokumentált szemtanúi vallomásokat mind május 16, mind augusztus 2-a történetéhez. Jacque Altman Párizsban mondta el, hogy az ellenállás másnapján – a Sonderkommandó tagjaként – az áldozatok összeszedésére rendelték ki őket.

Karl Stojka festőművész cigány nyelvű interjújából tudjuk, hogy maga is 1944. augusztus 2-án délelőtt került szelektálásra és vitték át másik lágerbe. Ennek köszönhette megmenekülését. A dokumentumokból tudjuk, hogy 1408 fogolyról mondták, hogy rabszolgamunkára még alkalmas. Mint ahogy a Frankiewicz és Joachimowski – lengyel politikai foglyok – által a 31-es blokk és a férfitábor kerítése között elföldelt fogolynyilvántartásból tudjuk, hogy 1944. május 23-án – vagyis az ellenszegülés után egy héttel! - átválogatták a rabokat. Az ellenállással tehát a más táborokba szállítottak legalább potenciálisan esélyt kaptak a túlélésre.

Vannak, akik szerint ez a tett nem eléggé dokumentált, kvázi kitaláció. Az Európai Roma/Traveller Fórum döntése szerint ez elég bátor tett ahhoz, hogy megemlékezzünk róla, s megtanítsuk, hogy az ellenállásnak értelme van, általa legalább a gyerekeinknek lehet jövője.

 

A hetvenedik évforduló gyászát a kulturális miniszter nyilatkozata keserítette meg. (Balog miniszter egy kora reggeli rádiós interjúban tagadta, hogy Magyarországról cigányokat deportáltak volna. Az internet felrobbant a képtelen állításra.)  A civil szervezetek tiltakozása nem volt hiábavaló. A Társadalmi Felzárkózásért Felelős államtitkárság egy sor rendezvényt kezdeményezett, kiállításokat, kiadványt támogatott a témában és színdarab létrejöttét segítette. A miniszter pedig nyilvánosan kért bocsánatot.

*

Két fontos folyamatnak vagyunk tehát tanúi, egyrészt az elismerésért vívott küzdelem máig nem fejeződött be. Másrészt a történelmi múltjukkal és a jövőjükkel egyaránt öntudatosan viselkedő civilek magukat tartják emlékezetpolitikájuk birtokosainak. Fáradhatatlanul kutatnak országos és helyi viszonylatban is. Ez az egyik oka, hogy számos településen emléktáblát, emlékművet avatnak és megnevezni próbálják a saját településükről elhurcoltakat. Azok a civilek és kisebbségi önkormányzatok, amelyek élére álltak helyben ennek a feladatnak sajátos fejlődésen mennek keresztül. Megnőtt a tekintélyük nem pusztán a romák, de a település vezetői és lakosai szemében is, igazi közösségfejlesztőkké válnak.

Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy bármilyen ügyünket csak együtt tudjuk megoldani, vagyis a többségi intézményeket kell a sajátnak tűnő ügyeinkben is társunkká tenni. Így van ez a megemlékezésekkel is. Mint ahogy elengedhetetlenül fontos, hogy nemzeti ünnepeinken a cigány közösségek is jelen legyenek, éppoly elengedhetetlenül fontos, hogy a település nem cigány lakosai is, sőt, a település vezető testületei is részt vegyenek a mi kisebbségünk jeles napjain. Ha ellene vagyunk az elkülönítésnek, és ha járhatatlannak tartjuk az elkülönülést, nincs más út, mint rendezvényeinket a települések közösségi tereibe vinni. Bánatunkat a közösség közös bánatává tenni.  Csak ha érvényt szerzünk ennek a közös múltat, közös jelent, közös jövőt szimbolizáló együttműködésnek – csak akkor mondhatjuk, hogy mindent megtettünk a kirekesztés ellen.

Míg a május tizenhatodikai ünnep a túlélők bátorítására, az élet ünneplésére szolgál augusztus másodika az emlékezés napja. Koszorúinkat és gyertyáinkat a Nehru parton álló emlékműhez idén is elvisszük, hogy eltaláljon áldozataink lelkéhez. Az ünnepséget azonban idén is a Holokauszt Emlékközpontban szervezik a civilek, augusztus 3-án, 17 órától.

Hogy helyükre kerüljenek a mozaikok, s hogy birtokosai maradjunk saját történelmünknek és emlékezetpolitikánknak.