szerző:
hvg.hu

A politikus megfordult az MSZP-ben és a Fideszben is.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Listán a Jobbikra fog szavazni az április 8-i választáson Csintalan Sándor – ezt a HírTV-n jelentette be. Tantusz című műsorában ezt a volt politikus műsorvezető azzal indokolta, hogy Orbán Viktor március 15-i beszédében egy diktatúra bevezetéséről beszélt.

Csintalan tavaly októberben még arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy szívesen visszalépne az MSZP-be, korábbi pártjába – amelyet egyébként a Fidesszel váltott fel 2007-ben. Ebből a pártból 2017-ben lépett ki.

A döntés azért is meglepő, mivel – mint fogalmazott a műsorban – 2007-ben a Jobbik „baráti köre verte szét a fejemet és vegzálta a családomat" - fogalmazott. A 2007-es támadást a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg vállalta magára. Most azt mondta: ezért nem könnyű számára a döntés, de mindent megtesz azért, hogy megbuktassa Orbánt.

Csintalan a műsorban keményen bírálta a baloldali pártokat, politikusokat és az összefogást is. Ennek hiányával indokolta mostani döntését, amit azzal egészített ki: egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaz majd. Ezek közül mindenesetre a szintén jobbikos Z. Kárpáth Dánielt emelte ki, aki szerinte elfogadható. A baloldali pártoknak pedig drukkol - tette hozzá.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!