A NER részévé vált az ellenzék, mondta el Bárándy Gegely volt MSZP-s képviselő a Figyelőnek adott interjújában. A jelenleg ügyvédként dolgozó politikus nem tervezi, hogy visszatér a politikai porondra, és nem beszélt az MSZP belső ügyeiről sem. Úgy látja, Magyarország hibrid, autoriter rezsimmé vált, ahol az igazságszolgáltatás még megőrizte függetlenségét, az ellenzék viszont a NER részévé vált, nem valódi ellenzék, mert nem a NER létét kérdőjelezi meg. A pártok beletörődtek, hogy a centrális erőtér perifériáján állnak, ott töltenek be sajátos szerepkört. A Fidesz belülről is befolyással van az ellenzéki pártok életére, mondja Bárándy, a választásnál látszódott, több pártvezető is volt, aki nem a győzelemben volt érdekelt, de nem konkretizálja, mely pártok voltak ezek. Nagy az apátia, a kormányváltás esélye ma nulla. A nagy választási részvétel oka a félelemkeltés volt.
A volt MSZP-s politikus szerint az ellenzék a NER részévé vált
Bárándy Gergely ügyvéd szerint az ellenzéki pártok beletörődtek periferiális helyzetükbe, a kormányváltás esélye ma nulla.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.