szerző:
Móra Veronika
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ha nem támogatjuk az alulról építkező, közösségi munkát és annak segítőit most, akkor évek múlva megint csak a gyenge civil társadalom és a tudatos állampolgárság hiánya miatt siránkozhatunk – figyelmeztet Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Vélemény.

©

Az elmúlt években sokan, sokszor panaszkodtak arra, milyen gyenge Magyarországon a civil társadalom, mennyire kevés a bizalom, az állampolgári tudatosság. Az áprilisi választások után is elhangzott a kérdés: miért nem tettek a civilek többet a gyűlöletkeltés ellen és az emberek felvilágosításáért, mozgósításáért.

De tehettek-e többet vagy mást? Bár az önvizsgálat időről időre szükséges, összességében véve a civilek azt csinálták, ami a dolguk, amiért létrejöttek. Az elmúlt több mint húsz évben a civil szervezetek fejlesztésével és megerősítésével foglalkozó alapítványnál, az Ökotársnál dolgozva testközelből végigkísérhettem a szektor útját. A tapasztalatom és a rossz hír az, hogy a civil szervezetek által végzett munka aprólékos, időigényes és – egy-egy feltűnő megmozdulástól eltekintve – nem látványos, noha a társadalom számára létfontosságú.

A civil szektorban eltöltött idő alatt az is meggyőződésemmé vált, hogy mindent alulról, kicsiben kezdve lehet csak elindítani. A szervezetek a saját eszközeikkel elsősorban személyesen, az egyes emberekkel beszélgetve és dolgozva tudnak hatni. Egyesével lehet meggyőzni a szemetelőket arról, hogy ezt ne tegyék, egyesével kell foglalkozni a tanodában a gyerekekkel, egyesével lehet csak rendezni a kilakoltatással fenyegetett családok helyzetét – a példák sora végtelen. Persze lehet és kell is megtámogatni ezt kommunikációval, a szórólapozástól kezdve a közösségi médiáig, de alapvetően a személyes, közös élmény az, ami felkelt(het)i az emberekben a cselekvés és a részvétel iránti igényt.

Önmagában még ez is csak szükséges, de nem elégséges feltétel: az eredményes „civilkedéshez” is kellenek módszerek, technikák, képességek. Ezeket meg kell tanítani és tanulni – kevesen születnek úgy, hogy ösztönösen jól le tudjanak vezetni egy közösségi beszélgetést (gondoljunk csak mindnyájunk kedvencére, a lakógyűlések hatékonyságára és hangulatára), motiváljanak önkénteseket, összehangolják a közös munkát, szervezést. Az alulról indított, helyi közösségekben végzett tevékenység – bármi is a célja – emiatt hosszadalmas, erőforrás-igényes és buktatókkal teli. Ott kell lenni, részt kell venni nap mint nap, éveken keresztül – célt és irányt adni, fenntartani a lelkesedést a szükségszerűen elszenvedett kudarcok után is, új ötleteket és megoldásokat keresni.

Mindehhez források is szükségesek. Az önkéntesség természetesen a civil lét szerves része, de élni is kell valamiből, ha napi 8-10-12 órában civilkedik az ember. Az immár hírhedt külföldi támogatás önmagában nem megoldás. Bár a kilencvenes évek elején a civilek megerősítésében, kifejlesztésében fontos szerepet játszottak nemzetközi, főleg amerikai gyökerű szervezetek (és távolról sem csak a Soros Alapítvány), ennek már rég vége. Bár az elmúlt 4-5 évben az úgynevezett donorok is egyre többet beszélnek a civil szervezetek elleni támadásokról, tevékenységük adminisztratív-jogszabályi korlátozásáról, ez (eddig) nem igazán vezetett a pénzeszsákok újbóli megnyílásához.

Sőt! Tapasztalataim szerint mintha a donorok inkább húzódoznának az olyan kockázatos tereptől, mint például a magyarországi civilek támogatása. Az elmúlt két évben az Ökotárs is számos visszautasításban részesült, legalább öt nagyobb beadott pályázatunkat buktuk el – persze lehet, hogy mi voltunk bénák, de a kontraszt a korábbi évekhez képest feltűnő. A közvetlenül az Európai Bizottság által kiírt uniós programoknál is tetten érhető a jól bevált, biztonságos, nagy nyugat-európai szervezetek által vezetett konzorciumok kedvezményezése a kelet-európai, pályázatírást szintén profin művelő civilek által benyújtott pályázatok ellenében.

Sokszor hallani, hogy a civilek szervezetei éljenek meg a tagjaik, szimpatizánsaik adományaiból. Bár az elmúlt években nálunk is örvendetesen terjedtek a közösségi finanszírozás és adománygyűjtés formái, ez önmagában, rendszerszinten nem megoldás. Egy-egy kampányban az összegyűjthető pénz mennyisége legfeljebb néhány millió forint. De hol vannak azok a támogatók, akik megengedhetnének maguknak havi-évi néhány ezer forintnál többet? Egy kezemen meg tudom számolni, hány sikeres magyar üzletembernek van alapítványa, ismert jótékony tevékenysége. A brit Charities Aid Foundation által évente összeállított World Giving Index kimutatása szerint 2017-ben Magyarországon az emberek 13 százaléka adakozott civil szervezetnek, ami a vizsgált országok között a 103. helyezésre volt elég – és az előző évhez képest még 3 százalékkal csökkent is (az önkéntes segítség esetében ugyanez 9 százalék és 123. helyezés).

Ha azt szeretnénk, hogy Magyarországon is folytatni tudják a civilek az eddigi munkát, és megerősödhessenek, akkor egymásra mutogatás helyett (és a részvétel mellett) a zsebünkbe kell nyúlnunk. Elfogadva azt, hogy befektetésünk csak hosszú távon térül meg, évek múlva lesz kézzelfogható eredménye – de ha nem támogatjuk az alulról építkező, közösségi munkát és annak segítőit most, akkor évek múlva megint csak a gyenge civil társadalom és a tudatos állampolgárság hiánya miatt siránkozhatunk.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!