szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már a gazdasági növekedési mutatókat csak jelentős késéssel követő munkaerőpiac is egyértelműen jelzi a német gazdasági élénkülést: a most nyilvánosságra hozott adatok szerint az újraegyesítés óta soha annyi foglalkoztatott (41,4 millió) nem volt Németországban, mint 2010 utolsó negyedévében.

Még soha ennyi foglalkoztatott nem volt Németországban. A német statisztikai hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott mutatói szerint a foglalkoztatottak száma 422 ezerrel, 1,0 százalékkal 41,4 millióra nőtt a tavalyi negyedik negyedévben, az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel az egy negyedévben elért foglalkoztatás-növekedés tekintve ez volt a legjobban sikerült negyedév a német újraegyesítés óta.

A legnagyobb növekedés a szolgáltatási ágazatban mutatkozott, amely jelenleg már több mint 30 millió főt foglalkoztat. Ugyanakkor az utóbbi években gyengélkedő építőiparban és feldolgozóiparban is növekedett a foglalkoztatottak száma. Az egész német gazdaságra vetítve a negyedévben 3,0 százalékkal, 14,9 milliárd munkaórára nőtt az elvégzett munka mennyisége az egy évvel korábbival összevetve.

A 82 milliós Németországban a munkanélküliek száma az idén októberben csökkent 3 millió alá, 18 éves mélypontra. A 2008 őszén kiteljesedett világméretű gazdasági válság munkaerőpiaci hatásai korábban is viszonylag mérsékeltek voltak Németországban, a megelőzésre hangsúlyt helyező gazdasági intézkedéseknek köszönhetően. Eleinte nőtt ugyan a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005 elején mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot, nem csekély mértékben amiatt is, hogy Németország sikerrel kapcsolódott rá a nagy feltörekvő gazdaságok - elsősorban Kína - növekedésére, így aztán rohamléptekkel lábalt ki a válságból.

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Cser-Palkovics szerint van mód a Fehérvár FC megmentésére, már tárgyalnak Garancsival

Cser-Palkovics szerint van mód a Fehérvár FC megmentésére, már tárgyalnak Garancsival

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

Parászka Boróka: Magyarország, a térségi taposóakna

Parászka Boróka: Magyarország, a térségi taposóakna