Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Felszámolják azt a kft.-t, amelynek a feladata lett volna a Kodály köröndnél álló egyik palota felújítása – tudta meg a Figyelő.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte az Andrássy út 83-85 Kft. felszámolását, ez az a cég, amely felújította volna a világörökség részét képező Andrássy út egyik, Kodály köröndön álló palotáját – írja a Figyelő csütörtökön megjelent száma.
A lap azt írja, hogy a 2000-es évek első felében privatizált számos Andrássy úti palota egyike a 83-85. szám alatt álló épület, amelynek rekonstrukciójára jött létre a fenti elnevezésű projektcég, amely ugyan tulajdonjogot szerzett az épület harmadik emeletén, de sem a közös költséget nem fizette, sem a felújításokkal nem haladt. A harmadik emeleten lakókat költöztettek el, falat és födémet bontottak, majd az így is maradt.
A hetilap azt írja, hogy a jogi helyzet nem tisztázott, a felszámoló dönti el, hogy mennyit érnek a harmadik szinten lévő szétvert lakások, és mivel a kft. eladósodott, az ingatlanok vélhetően a hitelt nyújtó bank tulajdonába kerülnek.
A házban lévő lakások eladhatatlanná váltak, miközben a ház előtti kertben még mindig kint áll a 2008-ban odahelyezett tábla, amely azt hirdeti, hogy az épületben hamarosan luxuskivitelű penthouse-lakások épülnek, amelyek négyzetméterét 3500-5000 euróért kínálták volna.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A klímaváltozás segíti a túlélésüket.
Az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.