Bezárt a Várkert Bazár

A Portfolio.hu információi szerint vasárnap este bezárt a csütörtök délután, grandiózus népünnepély keretein belül megnyitott budai Várkert Bazár. Az illetékes kormánybiztosság szerint csak egy részt zártak le, a többi már látogatható hétfőtől.

  • hvg.hu hvg.hu
Bezárt a Várkert Bazár

Bár hétfő délelőtt még közleményben számolt be a Várkert Bazár hihetetlen látogatottságáról a Miniszterelnökség, a Portfolio.hu értesülései szerint a frissen felújított, ám félkész épületegyüttest vasárnap este elzárták a nagyközönség elől.

Fazekas István

Április 3-i ünnepélyes átadóra ugyanis csak az első ütem készült el, mely az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazta, így csak a régi, helyreállított épületet adták át. A kert, a szökőkutak, a multifunkciós rendezvényterem, valamint a kapcsolódó közlekedésfejlesztések (új kikötő, mélygarázs és villamosmegálló) és a környék rendezése csak a második ütem során, hivatalosan augusztus 28-ig készül el.

Fazekas István

A Várkert Bazár bezárását azonban nem verték nagy dobra, arról csak a megnyitóhoz kapcsolódó idegenvezetés során szerezhettek tudomást a látogatók. Bár maga a bazár bezárt, a déli palotákban lévő kiállítások hétfő kivételével továbbra is minden nap ingyenesen látogathatók.

Az illetékes kormánybiztosság szerint részlegesen látogatható hétfőtől a Várkert Bazár, de a reneszánsz kert építése miatt egyes területeket rövid időre lezártak. A hétfőn kezdődött kertészeti munka miatt a Gloriette-et és a két rámpa feletti sávot nem lehet látogatni, de a déli palota termeit és a kiállításokat viszont igen.

Ha az időjárási viszonyok segítik a munkát, rövid időn belül újra teljes egészében bejárható lesz a terület – ígérik.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.